A McLaren duója a csapatot hibáztatja a kiesésért - F1VILÁG.HU

A McLaren duója a csapatot hibáztatja a kiesésért

HIRDETÉS

A McLaren versenyzői, Lewis Hamilton és Jenson Button csalódottan nyilatkoztak a szombati időmérő után, ahol a csapat borzalmasan eltaktikázta magát, így mindketten már az első etapban búcsúztak Malajziában.


A McLaren versenyzői, Lewis Hamilton és Jenson Button csalódottan nyilatkoztak a szombati időmérő után, ahol a csapat borzalmasan eltaktikázta magát, így mindketten már az első etapban búcsúztak Malajziában.

Az élcsapatok többsége, így a McLaren is arra számított, hogy javulni fognak a körülmények az időmérő edzésen, ám rosszul sejtették, ugyanis még egy esőhullám érkezett a pálya fölé, így mikor kihajtottak, már állt a víz az aszfalton.

„Úgy gondolom, hogy egy kicsit későn kezdtünk, de hasonló időben mentünk ki, mint a többi élcsapat, csak nekünk nem volt szerencsénk” – mondta Hamilton az időmérő első etapja után.

„Azonban ezzel nem lehet mit tenni. Az egész hétvégén mi voltunk a leggyorsabbak, de nem volt szerencsém, ennyi. Ezt el kell felejteni, és holnap ismét szívünkből fogunk versenyezni. Nem lesz egyszerű dolgunk, de még bármi megtörténhet.”

Hamilton csapattársa, Jenson Button ugyan bejutott a második körbe, azon már nem tudott részt venni, mert egyik gyorskörén elvesztette autója felett az irányítást, és beragadt a kavicságyba, így csak a 17. helyről vághat neki a vasárnapi megmérettetésnek.

„Rosszul olvastuk ki az adatokból, hogy milyen lesz az idő a következő percekben” – mondta a bajnoki címvédő. „Azt gondoltuk, hogy nem lesz újabb eső, így nyugodtan várakoztunk, de mint utólag kiderült, ez nagyon rossz döntés volt.”

„Az első köröm az intermediate gumikon rendben volt. Igen vizes volt minden, de rendben volt. Aztán egy vízátfolyáson felúszott az autó, és nem tudtam mit tenni. Beragadtam a kavicságyba.”

„Bízom abban, hogy semmi nem sérült meg, ugyanis elég hosszú ideig járattam a motort a kavicságyban, bízva abban, hogy visszaemelnek a pályára, de ez nem történt meg. Nagyon csalódott vagyok, furcsa egy edzés volt, ahol mindkét McLaren és Ferrari kiesett.”

Button azonban annak örül, hogy mind Hamilton, mind a két Ferrari mögüle rajtolhat.

Hirdetés

„Borzalmas érzés úgy visszatérni a boxutcába, hogy tudod, kicsúsztál, de bajnoki riválisaim előtt vagyok. Szerintem így kell nézni ezt, ez a jó hozzáállás. Azonban az is igaz, hogy az összes többi riválisom mögött vagyok.”

„Rosszul döntöttünk, és ezért megfizettünk. Bízom abban, hogy holnap felzárkózhatunk” – tette hozzá a brit versenyző.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!