A McLaren fizeti a Ferrari és az FIA számláját

Nem elég, hogy a Fellebbviteli Bíróság érdemi döntés nélkül visszadobta a McLaren fellebbezését, melyet Lewis Hamilton belgiumi büntetése kapcsán nyújtott be a vezetőség, a tárgyalás összes költségét a wokingiaknak kell fizetnie.

Nem elég, hogy a Fellebbviteli Bíróság érdemi döntés nélkül visszadobta a McLaren fellebbezését, melyet Lewis Hamilton belgiumi büntetése kapcsán nyújtott be a vezetőség, a tárgyalás összes költségét a wokingiaknak kell fizetnie.

Mindez brit lapértesülések szerint akár az 1 millió dollárt (164 millió Ft) is elérheti, hiszen nem csak a saját költségeit, hanem az FIA, illetve a rivális Ferrari jogászainak utaztatását és munkadíját is a McLarennek kell állnia.

A Ferrari egyébként úgy lehetett jelen a tárgyaláson, hogy a Fellebbviteli Bíróság szabályzatának 21. cikkelye szerint a fellebbezést benyújtó csoportoktól független fél is kérvényezheti a meghallgatáson való felszólalást, ha a döntés valamilyen módon kihatással van rá. Ez esetben ez teljesült, hiszen ha Hamilton visszakapja győzelmét, Massától elvesznek két pontot.

Az egész ügy egyébként hatalmas felháborodást váltott ki az egész világon, hiszen az FIA-nak már a fellebbezés beadásának pillanatában tudnia kellett volna, hogy a 25 másodperces időbüntetés, valójában egy verseny után kiszabott boxutca áthajtásos büntetés, ami a szabályok értelmében nem megtámadható.

A McLaren azzal érvelt, hogy a szabályok értelmében csak a stop & go, illetve az áthajtásos büntetés nem megfellebbezhető, és arra nincsen jogszabály, hogy az időbüntetés ne lenne megtámadható.

Igen ám, de abban az esetben, ha a stop & go, illetve az áthajtásos büntetést a verseny utolsó öt körében, vagy a verseny után róják ki, akkor azok automatikusan egy 25 másodperces időbüntetéssé alakulnak át. Így az, hogy végül 25 másodpercet adtak hozzá Hamilton versenyidejéhez, nem változtat azon a tényen, hogy az eredeti büntetés egy boxutca áthajtás volt, ami pedig nem fellebbezés tárgya.

Az FIA azonban valamilyen rejtélyes módon nem volt tisztában saját szabályzatával, és belement a jogi hercehurcába, ami nem kevés pénzt, és energiát vett el a felektől, illetve azoktól a médiáktól, akik a helyszínre utaztak tudósítani.

Mindez persze felpezsdítette valamelyest az “állóvizet”, és ismét hatalmas figyelmet kapott a Forma-1. De kérem szépen, nem így kell ezt csinálni. Legyenek előzésben gazdag, élvezetes versenyek, ne a pályától távoli, zárt ajtók mögött zajló puccos eseményekkel próbálják meg “népszerűsíteni” a Forma-1-et. Köszönjük!

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!