A McLaren használni akarta a Ferrari adatait - F1VILÁG.HU

A McLaren használni akarta a Ferrari adatait

HIRDETÉS

Az FIA technikai beszámolója szerint a McLaren olyan rendszereket is be akart építeni új autójába, amiket a Ferraritól szerzett adatok alapján tervezett.

Az FIA technikai beszámolója szerint a McLaren olyan rendszereket is be akart építeni új autójába, amiket a Ferraritól szerzett adatok alapján tervezett.

A Nemzetközi Automobil Szövetség az elmúlt hónapban kezdte meg mélyreható vizsgálatát a McLaren főhadiszállásán, hogy bizonyosságot szerezzen arról, valóban nem kaptak helyet a brit gárda 2008-as autójában a Ferraritól lopott ötletek.

Az FIA csütörtökön nyilvánosságra hozott technikai riportjában azonban feketén-fehéren az áll, hogy a McLaren igenis megpróbálta beépíteni jövő évi autójába a riválisánál látott, számára érdekesnek talált rendszereket.

Bár az nem derül ki, hogy pontosan mely elemekről és rendszerekről van szó, a riportban az áll, hogy a McLaren MP4/23-as kódszámot viselő modelljébe a tervek szerint olyan technológiák is helyet kaptak volna, amiket a Ferraritól szerzett információk ihlettek.

“A [szerkesztett – bizalmas] rendszer úgy tűnik, hogy a McLaren kérésére a Ferrari bizalmas információi alapján újra lett gondolva és tervezve” – állt a riportban, mely cenzúrázva került nyilvánosságra.

“Bár a McLaren menedzsmentje egy időre leállította a fejlesztést, mikor felfedte Mike Coughlan tevékenykedését, a McLaren készen állt arra, hogy használja a [szerkesztett – bizalmas] 2008-as autójában. A [szerkesztett – bizalmas] mechanizmust, melyet a McLaren a 2007. május 3-i Coughlan találkozó óta fejleszt, úgy tűnik, a Ferrari bizalmas információi ihlették, és bekerült volna a 2008-as autóba.”

A riportban említett részletes vizsgálat rámutatott, hogy az egyik ilyet terület, melyet a McLaren a Ferrari bizalmas információit felhasználva fejlesztett ki, nem más, mint egy új fékegyensúly rendszer.

“A dokumentumok alapján úgy tűnik, hogy az ötlet forrása, miszerint egyesíteni kell a [szerkesztett – bizalmas] a McLaren 2008-as autójában, a 2007. április 12-i levélváltásból ered, melyben a Ferrari [szerkesztett – bizalmas] rendszeréről esett szó, és ami után Coughlan egy találkozót hívott össze 2007. május 3-ára.”

Az FIA dokumentumából az is kiderül, hogy a csapat mérnökei igenis tudtak a Ferrari titkos megfigyelőjéről, aki továbbította nekik az információkat.

A mérnökök közötti 2007. április 13-án lezajlott e-mail-váltásban, melyben a kormányszögről beszéltek, említést tettek a Ferrari pontos tengelytávjáról. A McLaren vezető mérnöke a következőket válaszolta: “Ez a Ferrari tengelytávjának pontos alakja? Ez a fotókból derült ki, vagy az informátorunktól származik?”

Hirdetés

A válasz a következő volt: “Milliméterre pontos adatok.”

A riport a következőképp folytatódott: “A levélváltásból egyértelműen kiderül, hogy mind [a McLaren egyik vezető mérnöke] és mind [a McLaren egyik vezető mérnöke] tudott arról, hogy a Ferrari bizalmas információi egy titkos megfigyelőn keresztül szivárognak ki, és készen álltak azokat felhasználni a 2007-es, illetve a 2008-as modell tervezésénél.”

A vizsgálat arra is rámutatott, hogy a McLaren úgy döntött, követi a Ferrari példáját, és megnöveli jövő évi autójának tengelytávját, bár azt nem lehetett bizonyítani, hogy arról a titkos információk alapján, vagy pedig más módon döntött.

A McLaren csütörtökön nyilvánosságra hozott leveléből, melyben nyíltan bocsánatot kért a szövetségtől, őszintén beismerte, hogy nem volt tisztában azzal, hogy a csapaton belül szinte mindenki tudott a Ferrari bizalmas információiról. A riportból az is kiderül, hogy még a McLaren egyik vezető tisztségviselője is pontosan tudta, mi folyik a háttérben.

A hírek szerint az ismeretlen McLaren vezető javasolta a csapatnak, hogy állítsa le titkos technikai fejlesztéseit, mert a kémügy egyre nagyobb veszélybe sodorja a csapatot. A riport szerint 2007. augusztus 8-án a McLaren egyik vezető mérnöke közölte a McLaren menedzsment egyik vezető dolgozójának döntését, miszerint le kell állítani bizonyos fejlesztéseket.

A McLaren vezetése önként felajánlotta, hogy visszatartja új autója azon elemeinek továbbfejlesztését, amiket akár a Ferraritól szerzett titkos információk is ihlethettek volna, állt a wokingi alakulat ma nyilvánosságra hozott bocsánatkérő levelében.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!