A McLaren már a jövő évre fókuszál - F1VILÁG.HU

A McLaren már a jövő évre fókuszál

HIRDETÉS

Ugyan mindent megtesznek azért, hogy javítsanak idei autójukon, a McLaren Mercedes Forma-1-es csapatánál nem kergetnek illúziókat, pontosan tudják, az idei évben már nem lesz esélyük a győzelemre.


Ugyan mindent megtesznek azért, hogy javítsanak idei autójukon, a McLaren Mercedes Forma-1-es csapatánál nem kergetnek illúziókat, pontosan tudják, az idei évben már nem lesz esélyük a győzelemre.

A patinás angol istálló nagy reményekkel vágott neki az idei szezonnak, alaposan áttervezett versenyautója azonban a várakozásokon alul teljesített a bajnokság eddig eltelt versenyein.

A McLaren neve mellett mindössze 37 pont szerepel a bajnoki tabellán, miközben a Red Bull Racing 201 egységgel vezeti a pontversenyt.

Martin Whitmarsh, az istálló csapatfőnöke Silverstone-ban elárulta, még nem mondanak le az idei autóról, ám már főképp arra összpontosítanak, hogy 2014-ben jobb formában vághassanak neki a bajnokságnak.

„Elérkeztünk arra a pontra, amikor már azt kell szem előtt tartanunk, hogy versenyképes helyzetben legyünk jövőre” – mondta a szakember.

„Őszintén szólva most már a szokásosnál több energiát fektetünk a 2014-es programba – ezt meg kell tennünk, mert rengeteg új szabályt vezetnek be, és reálisnak kell lennünk az idén elérhető eredményeket tekintve is.”

„Persze azért vagyunk itt, hogy versenyezzünk, így senki sem adja fel csapaton belül: sem a versenyzők, sem mi. Minden tőlünk telhetőt megteszünk azért, hogy megértsük az autót, gyorsabbá tegyük, és jobb versenyeket produkáljunk.”

„Keményen fogjuk nyomni, de reálinak kell lennünk a tekintetben, hogy mi is élvez prioritást mostantól.”

A McLaren tavaly jó formában fejezte be a szezont, autója gyakorlatilag a leggyorsabb volt a mezőnyben, a csapatnál mégis úgy döntöttek, alaposan áttervezik a konstrukciót az idei szezonra. Ez – mint kiderült – hibás lépésnek bizonyult.

Hirdetés

„Az elmúlt évek során minden egyes szezonban nyertünk futamot” – mondta Jenson Button, a gárda világbajnok versenyzője.

„Amikor az ember elsőként szeli át a célvonalat, az nagyon érzelemdús pillanat, melyben osztozunk az egész csapattal. A mi legfőbb célunk viszont a világbajnoki cím. Ez idén nem elérhető számunkra, szóval azt hiszem, nagyon helyes, hogy már inkább a jövő évre fókuszálunk.”

„Továbbra is vannak fejlesztéseink, melyek azt hivatottak szolgálni, hogy javítsanak az autón, mivel úgy gondoljuk, hogy ez hasznos lehet számunkra jövőre is.”

Button ifjú csapattársa, Sergio Pérez hozzátette: „A siker számunkra nem az, hogy nyerünk néhány futamot – a bajnoki címért akarunk harcolni. Meggyőződésem, hogy ezt sikerül majd megtenni.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!