A McLaren már lemondott a bajnoki címről - F1VILÁG.HU

A McLaren már lemondott a bajnoki címről

HIRDETÉS

A McLaren csapatvezetője, Martin Whitmarsh először beszélt arról, hogy Lewis Hamiltonnak már csak matematikai esélye van arra, hogy megvédje bajnoki címét az idei évben, miután immáron zsinórban hármadik versenyén nem szerzett pontot.

A McLaren csapatvezetője, Martin Whitmarsh először beszélt arról, hogy Lewis Hamiltonnak már csak matematikai esélye van arra, hogy megvédje bajnoki címét az idei évben, miután immáron zsinórban hármadik versenyén nem szerzett pontot.

Annak ellenére, hogy volt egy pont, mikor úgy tűnt, meglódult, és közelebb került az élen állókhoz, a McLaren az elmúlt két futamon borzalmasan gyengén teljesített, és versenyzői nem meglepő módon egyetlen pontot sem szereztek.

Eközben pedig Jenson Button szárnyalása töretlen, a brit pilóta idei hatodik győzelmét aratta a Török Nagydíjon, mellyel 52 pontra növelte előnyét a címvédővel szemben.

“El kell ismernünk, hogy Jenson jó formában van, és azt gondolom, megérdemli” – mondta Whitmarsh. “Évekig szenvedett a sötétben, és most fantasztikus munkát végez, egy igazán versenyképes autóban ül, és szerintem semmi nem fogja megakadályozni abban, hogy megszerezze a vb-címet az idei szezonban. Fantasztikusan dolgozik, szerintem.”

“Ami pedig minket illet, most az a dolgunk, hogy bizonyosságot szerezzünk arról, hogy erősek leszünk a következő évben. Úgy kell alakítanunk, hogy erőforrásaink kellően nagy részét fordítsuk a jövő évre.”

Whitmarsh csak ismételni tudta önmagát, és ismét elmondta, hogy azért maradtak le a többiektől, mert miközben ők el voltak foglalva tavalyi autójuk fejlesztésével a bajnoki címért folytatott küzdelemben, riválisaik átcsoportosíthatták erőforrásaikat az új autóra.

“Úgy gondolom, hogy a Ferrarival egyetemben, az elmúlt években történtek miatt küszködünk, de azt nem szabad elfelejtenünk, hogy egy versenycsapat vagyunk, és nem vallana ránk, ha azt mondanánk, hogy nem próbálunk meg harcba szállni a győzelmekért” – magyarázta.

“Továbbra is nagyon keményen fogunk hajtani, és meglátjuk, miként tudjuk fejleszteni az autót. Azonban reálisan látjuk esélyeinket, és nem bocsátkozunk olyan jóslatokba, hogy hamarosan visszatérünk a dobogóra.”

“Keményen fogunk dolgozni, és megpróbálunk a lehető legtöbbet tanulni az idei autóból, hogy megfelelő mennyiségű erőforrást mozgósítsunk a jövő évi versenygép fejlesztésére, hogy biztosan versenyképesek lehessünk” – tette hozzá Whitmarsh, aki a jövő hétvégi Brit Nagydíjtól sem vár áttörést.

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!