Hírek

A McLaren nem kerül hátrányba a Honda miatt jövőre

A McLaren Forma-1-es csapatánál meg vannak győződve arról, jövő évi bajnoki esélyeiket nem befolyásolja az a tény, hogy félig-meddig már a 2015-ös esztendőre készülnek majd új motorpartnerükkel, a Hondával.


A McLaren Forma-1-es csapatánál meg vannak győződve arról, jövő évi bajnoki esélyeiket nem befolyásolja az a tény, hogy félig-meddig már a 2015-ös esztendőre készülnek majd új motorpartnerükkel, a Hondával.

A wokingi gárda 2014-ben utolsó évét teljesíti jelenlegi beszállítójával, a Mercedesszel – az új motorformula érkezése miatt nagy kihívás vár a mezőnyre, a McLaren azonban biztos abban, a Mercedesszel közösen sikerül megbirkózniuk a kihívásokkal, még akkor is, ha tudják, partnerségük a jövő év végén befejeződik.

Jonathan Neale, a McLaren ügyvezetője kifejtette, meggyőződése, hogy a Hondával kötött megállapodás ellenére a Mercedes továbbra is maximális támogatást nyújt csapatának.

„Megkapjuk tőlük azokat az információkat, amikre szükségünk van – mérnökeink pedig szorosan együtt dolgoznak velük” – mondta a szakember csütörtökön.

„Szükségünk van egymásra ahhoz, hogy sikeresek legyünk. Megvan a bizalom ebben a partnerségben – remek páros voltunk az elmúlt években, és rengeteg versenyt teljesítettünk már együtt.”

„Tisztában vagyunk azzal, hogy kölcsönösen függünk egymástól. És bár ellenfelek vagyunk a pályán, a színfalak mögött rendkívül odafigyel egymásra a két szervezet.”

Az, hogy a McLaren Honda-motorokra vált 2015-ben, joggal vetheti fel a kérdést, hogy a japán vállalat nem jut-e jogosulatlan előnyhöz azáltal, hogy a patinás istálló jövőre még a Mercedes erőforrásait használja. Neale azonban elárulta, tisztázták a helyzetet a Mercedesszel, és nem kell tartani attól, hogy a stuttgarti vállalat titkai a Hondánál kötnek ki.

„Hosszasan átbeszéltük ezt a Mercedesszel, és gondoskodtunk arról, hogy a Mercedesnek minden kényelme meglegyen. A Hondának sem érdeke, hogy titkokat fedjen fel. A Honda egy nagyon tisztességes vállalat, és a McLaren is lelkiismeretes módon operál majd. Ezért is volt olyan hosszantartó a kapcsolatunk.”

A McLaren ügyvezetője hozzátette, a Honda egyelőre kizárólag motorszállítóként akar jelen lenni a wokingi alakulat életében.

„Ez egy hagyományos munkakapcsolatszerű megállapodás. Nem fogunk belemenni a kereskedelmi megállapodásokba, de nincs szó saját tőkéről, mint ahogy a McLaren Automotive-ről sem egyeztettünk. Ez egy versenyprogram. A Honda és a McLaren szeretne építeni erre a partnerségre, szeretnénk megadni a Hondának a lehetőséget arra, hogy bemutassa azt a technológiát, ami rendelkezésére áll az 1,6 literes motorok vonatkozásában.”

Szólj hozzá!