A McLaren nem szállt el a tavalyi sikerektől - F1VILÁG.HU

A McLaren nem szállt el a tavalyi sikerektől

HIRDETÉS

Annak ellenére, hogy Lewis Hamiltonnal megszerezte a világbajnoki címet, a McLaren semmit nem vesz készpénznek, és ugyanolyan óvatosan várja az új szezont, mint a korábbi években, mondta a csapat vezetője, Ron Dennis.

Annak ellenére, hogy Lewis Hamiltonnal megszerezte a világbajnoki címet, a McLaren semmit nem vesz készpénznek, és ugyanolyan óvatosan várja az új szezont, mint a korábbi években, mondta a csapat vezetője, Ron Dennis.

Az idei évben bevezetésre kerülő vadonatúj szabályok szinte lehetetlenné teszik, hogy bárki is jósolatokba merjen bocsátkozni a következő szezonnal kapcsolatban.

Módosul az autók aerodinamikája, visszatérnek a slick gumik, és bevetésre kerül a kinetikus energiatároló rendszer (KERS), hogy csak a legjelentősebb változásokat említsük.

Ezzel pedig borulhat az eddigi erősorrend.

“Annak ellenére, hogy megnyertük az egyéni bajnokságot a 2008-as idényben, semmit nem vehetünk biztosra a felkészülésünk alatt az előttünk álló idényre vonatkozóan” – magyarázta Dennis a McLaren új autójának mai bemutatóján Wokingban.

“Minden eddiginél keményebben kellett dolgoznunk, hogy megértsük az új regulákat. Bár a technikai szabályok módosítása miatt képtelenség megjósolni, hol is állunk a fejlesztések terén, azt gondolom, hogy csapatként abszolút büszkék lehetünk az erőfeszítéseinkre, és egy újabb szoros szezont várhatunk a Forma-1-ben.”

“Mint mindig, most is a győzelem vezérel bennünket, és mindent megteszünk majd azért, hogy idén is megszerezzük az egyéni, illetve a konstruktőri bajnoki címet” – tette hozzá Dennis.

A McLaren vezérigazgatója, Marthin Whitmarsh – aki március elsejével átveszi Dennisztől a csapatvezetői pozíciót – szintén hangsúlyozta, hogy az új szabályok miatt lehetetlen megjósolni, ki lesz a legesélyesebb a következő szezonban.

“Ilyen mélyreható és komplex szabályváltozásokkal nagyon nehéz megmondani, hogy kinek sikerült a legjobban a fejlesztési időszak” – magyarázta a szakember. “Mindez hatalmas kihívást jelentett számunkra, azonban minden egyes variációt és útelágazást megvizsgáltunk, hogy egy olyan autót tervezzünk, amire büszkék lehetünk.”

“Továbbá bízunk abban, hogy az Előzési Munkacsoport jó munkát végzett, és az új szabályok érdekesebbé és izgalmasabbá teszik majd a sportot, ezzel kedvezve legértékesebb fogyasztóinknak: a nézőknek.”

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!