A McLaren nem válik meg csapatfőnökétől

A McLaren-Mercedes alakulata szerdán cáfolta azon sajtóértesüléseket, melyek szerint az alakulatot irányító Martin Whitmarsh a gyenge silverstone-i szereplés miatt távozik pozíciójából.


A McLaren-Mercedes alakulata szerdán cáfolta azon sajtóértesüléseket, melyek szerint az alakulatot irányító Martin Whitmarsh a gyenge silverstone-i szereplés miatt távozik pozíciójából.

A pletykák azután röppentek fel, hogy a wokingi gárda a valenciai Európa Nagydíjon, valamint hazai versenyén, a Brit Nagydíjon is meglehetősen gyenge teljesítménnyel rukkolt elő.

A McLaren ügyvezetője, Jonathan Neale azonban egy telefonon sajtókonferencián elárulta, a csapatfőnök személye ugyanolyan fontos az alakulat jövője szempontjából, mint Lewis Hamilton, vagy Jenson Button.

„Martin fantasztikus munkát végez a McLarennél, és bizonyított már, hiszen futamot és világbajnokságot is nyert már. Véleményem szerint a spekuláció csak a médiacirkusz része – természetesen, ha hazai versenyünkön nem sikerül jó eredményeket elérni – ezt pedig ezúttal nem sikerült – akkor ezek a szóbeszédek visszatérnek.”

A szakember hozzátette, Whitmarsh FOTA-ban (Forma-1-es Csapatok Érdekvédelmi Szervezete) betöltött szerepe sem befolyásolja a McLarennél elvégzett munkáját.

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS
}

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!