A McLaren továbblépett, és már Monzára koncentrál - F1VILÁG.HU

A McLaren továbblépett, és már Monzára koncentrál

HIRDETÉS

A McLaren vezetése kijelentette, nem hagyja, hogy Lewis Hamilton időbüntetése, mellyel elvették tőle a belga futamgyőzelmet, kihasson a csapat felkészülésére és összezavarja őket a hétvégi Olasz Nagydíj előtt.

A McLaren vezetése kijelentette, nem hagyja, hogy Lewis Hamilton időbüntetése, mellyel elvették tőle a belga futamgyőzelmet, kihasson a csapat felkészülésére és összezavarja őket a hétvégi Olasz Nagydíj előtt.

Hamilton parádés győzelmet aratott Spa-Francorchamps-ban, miután az utolsó körökben vérre menő, hihetetlen izgalmas csatát vívott az addig élen álló Kimi Raikkönennel. Azonban a sportfelügyelők végül elvették tőle elsőségét, mert meglátásuk szerint úgy került előzési pozícióba finn riválisával szemben, hogy levágta a célegyenesre ráfordító sikánt.

A McLaren azonnal jelezte fellebbezési szándékát, melyet egy hét múlva ilyenkor kell megerősíteniük az FIA-nál.

A Mercedes-Benz sportigazgatója, Norbert Haug hétfő délelőtt elmondta, hogy véleménye szerint Hamilton nem került előnybe a sikán átvágásával, ám figyelmeztetett, hogy csapata most csakis a hétvégi Olasz Nagydíjra koncentrál, mert hazájában szeretne visszavágni a Ferrarinak.

“Meglátásunk szerint Lewis nem azért szerezte meg ezt a győzelmet, mert jogosulatlan előnyhöz jutott a versenyen” – mondta Haug. “Mindezek ellenére nem rágódunk az ügyön, és előre tekintünk.”

“Már a következő futamra készülünk, melynek Monza ad majd otthont a következő hétvégén. Továbbra is keményen kell készülnünk, és koncentrálnunk, mert még semmi nem dőlt el a bajnokságban.”

Hamilton nem kívánta kommentálni az esetet, nem adott interjút a sajtónak Belgiumban, miután megtudta, hogy visszasorolták a harmadik pozícióba.

A McLaren által hétfőn kiadott közleményében a brit pilóta elmondta, elég helyet adott Raikkönennek, hogy visszavegye első helyét a versenyen.

“Mikor megnyílt az ég, Kimi nagyon óvatosan ment a fékzónákban, így közelebb tudtam kerülni hozzá” – magyarázta Hamilton.

“Mikor a sikán külső ívére kerültem, kis híján összeütköztünk, balra kellett húznom, hogy elkerüljem őt. Ahogy áthaladtunk a célvonalon, visszavettem, és elég helyet adtam neki, hogy visszatérjen az élre, aztán sikerült a belső ívre kerülnöm a La Source bejáratánál.”

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!