A McLaren tudta, hogy Hamilton befoghatja Glock-ot - F1VILÁG.HU

A McLaren tudta, hogy Hamilton befoghatja Glock-ot

HIRDETÉS

A McLaren vezérigazgatója, Martin Whitmarsh elmondta, csapata közölte Lewis Hamiltonnal, hogy felejtse el az előtte autózó Sebastian Vettelt, és csakis arra fókuszáljon, hogy megelőzze Timo Glock-ot az utolsó körben.

A McLaren vezérigazgatója, Martin Whitmarsh elmondta, csapata közölte Lewis Hamiltonnal, hogy felejtse el az előtte autózó Sebastian Vettelt, és csakis arra fókuszáljon, hogy megelőzze Timo Glock-ot az utolsó körben.

Hamiltonnak legalább az ötödik helyen kellett végeznie ahhoz, hogy megszerezze a bajnoki címet a vasárnapi versenyen, azonban a csúszós pályán, pozíciót vesztett Sebastian Vettellel szemben három körrel a leintés előtt.

Azonban az élen állók közül egyedül Glock kockáztatott, és nem hajtott ki esőgumikért a boxba, aminek az lett az eredménye, hogy az utolsó körben, mikor egyre hevesebben esett az eső, csúnyán belassult, így Vettel és Hamilton is el tudott menni mellette.

“Tudtuk, hogy nem szabad kockáztatnunk” – mondta Whitmarsh az ITV-nek. “Nem kockáztathattunk Vettellel sem, ő egy fiatal titán, és közöltük Lewisszal, hogy ne izguljon.”

“Tudtuk, hogy Glock-kal versenyzünk. Az ötödik helyért jöttünk a szezonzáróra, láttuk Glock-ot, láttuk a GPS adatai alapján, hogy egyre közelebb vagyunk hozzá. Hittünk abban, hogy be tudjuk fogni, és meg tudjuk előzni.”

“Aztán elkezdtünk aggódni, hogy ’vajon elkezd-e esni annyira, amennyire számítunk?’, ’Sikerül-e befognunk?’. Folyamatosan figyeltük az előrejelzést, és azon tűnődtünk, hogy vajon rosszul számoltunk-e.”

Hamilton végül az utolsó kör utolsó kanyarjában elment Glock mellett, és ötödik helyével bezsebelte a bajnoki címet.

“Természetesen mondtuk Lewisnak, hogy ne aggódjon Vettel miatt, ugyanis Glock száraz aszfaltra alkalmatos gumikon van, és be tudja fogni az utolsó körben, de tudják, amíg nem hajtod ezt végre, nem tudhatod, hogy sikerül-e.”

“Lewis azonban higgadt maradt. Biztos vagyok abban, hogy sokkal nyugodtabb volt, mint bármelyikünk a boxutca falán” – tette hozzá Whitmarsh.

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!