A McLaren védelmébe vette Hamiltont - F1VILÁG.HU

A McLaren védelmébe vette Hamiltont

HIRDETÉS

A McLaren F1 vezérigazgatója, Martin Whitmarsh biztos benne, hogy csapata brit versenyzője, Lewis Hamilton hamar maga mögött hagyja a bahreini eseményeket, és már a következő futamon visszatér a mezőny élére.

A McLaren F1 vezérigazgatója, Martin Whitmarsh biztos benne, hogy csapata brit versenyzője, Lewis Hamilton hamar maga mögött hagyja a bahreini eseményeket, és már a következő futamon visszatér a mezőny élére.

Minden idők legsikeresebb Forma-1-es újonca, Lewis Hamilton vélhetően minél előbb el szeretné felejteni a hétvégén történteket, ugyanis miután pénteken csúnyán összetörte autóját, majd kis híján lefulladt a rajtrácson, összeütközött egykori csapattársával, Fernando Alonsóval, és csak a tizenharmadik helyen fejezte be a tegnapi futamot.

Hamilton a verseny után elmondta, úgy érzi, cserbenhagyta csapatát, azonban mindent megtesz annak érdekében, hogy már a következő versenyen visszatérjen a mezőny élére.

“Úgy gondolom, hogy nagyon csalódott, de nem vesztette el önbizalmát” – mondta Whitmarsh. “Jól ment az időmérő edzésen, azonban pénteki balesete miatt az első napja nem volt jónak mondható, ahogy a vasárnapi versenye sem. Azonban semmit nem vesztett a magabiztosságából. Hisz magában, és tudja, hogy képes a visszavágásra. Biztos vagyok benne, hogy nagyon erős lesz Spanyolországban.”

Whitmarsh azt is elmondta, csapata azon lesz, hogy kivizsgálja, pontosan mi okozta Hamilton gyenge rajtját Bahreinben.

“Eljárási hiba volt. A motorja helytelen beállításban volt, ami miatt életbe lépett a lefulladást megakadályozó algoritmus, így szinte mindenki el tudott menni mellette. Azonban ahogy azt már megszokhatták, a McLaren nyilvánosan soha nem hibáztatja versenyzőit. Kivizsgáljuk a részleteket, hogy elkerüljük a jövőben az ilyen és ehhez hasonló eseteket.”

A McLaren szakembere továbbá azt is elmondta, nem gondolja, hogy Alonso szándékosan fékezett be Hamilton előtt a verseny elején.

“Semmi bizonyíték nincs arra vonatkozóan, hogy Fernando bármi rosszat tett volna. Az ütközésben nem csak az első szárny sérült meg, így Hamiltonnak nem volt egyszerű dolga a tegnapi versenyen” – tette hozzá Whitmarsh.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!