A McLaren versenyképes jövőt vár a Hondától - F1VILÁG.HU

A McLaren versenyképes jövőt vár a Hondától

HIRDETÉS

A McLaren Forma-1-es csapatának első embere, Martin Whitmarsh meg van győződve arról, a Hondáva kötött megállapodás biztosítani fogja, hogy a wokingi gárda egy évtizeden át versenyképes lesz a száguldó cirkuszban.


A McLaren Forma-1-es csapatának első embere, Martin Whitmarsh meg van győződve arról, a Hondáva kötött megállapodás biztosítani fogja, hogy a wokingi gárda egy évtizeden át versenyképes lesz a száguldó cirkuszban.

A patinás angol istálló 2015-től kezdődően használja majd a japán manufaktúra motorjait, így 20 év után elköszön majd jelenlegi partnerétől, a Mercedestől.

A McLaren néhány hónapja jelentette be, szövetségre lép a Hondával, azt azonban nem árulták el a felek, pontosan mennyi időre is szól szerződésük. Martin Whitmarsh azonban úgy véli, az üzletnek hála legalább tíz éven át versenyképes lesz majd a Forma-1 egyik legismertebb csapata.

„Nyilvánvalóan rendkívül izgatottak vagyunk emiatt. Itt voltam már akkor is, amikor utoljára versenyeztünk a Hondával – rendkívüli versenykultúrájuk és szellemiségük van” – mondta a szakember.

„Ez rettentő izgalmas, és igazán motiváló csapaton belül. Úgy várhatjuk a következő tíz esztendőt, hogy tudjuk, fantasztikus büdzsé, források és partnerek állnak rendelkezésünkre ahhoz, hogy nyerjünk és sikeresek legyünk a Forma-1-ben. Kihívás, ez kétségtelen, de egy rendkívül izgalmas kihívás.”

A McLaren a szezon végén elköszön névadó támogatójától, a Vodafone-tól is, így jövőre már új főszponzora lesz a wokingi alakulatnak. Whitmarsh szerint aggodalomra nincs okuk, a McLaren ugyanis financiálisan hosszú távra bebiztosította magát.

„Remek támogatókkal folytatjuk, és a Honda is egy rendkívüli technikai és kereskedelmi partner. Szóval nagyon biztonságos büdzsével rendelkezünk.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!