A McLarennek fekszik a szűk utcai pálya

A McLaren-Mercedes csapatfőnöke, Martin Whitmarsh úgy véli, csapata optimistán várhatja a hétvégi Monacói Nagydíjat, amellett ugyanis, hogy két kiváló versenyzővel rendelkeznek, autójuknak is fekszik majd a szűk utcai pálya.


A McLaren-Mercedes csapatfőnöke, Martin Whitmarsh úgy véli, csapata optimistán várhatja a hétvégi Monacói Nagydíjat, amellett ugyanis, hogy két kiváló versenyzővel rendelkeznek, autójuknak is fekszik majd a szűk utcai pálya.

A szakember elmondta, céljuk nem mást, minthogy hétvégén tovább növeljék győzelmeik számát a hercegségben, és úgy érzi, erre igazán jó esélyeik vannak.

„Mindkét versenyzőnk megnyerte már a Monacói Nagydíjat, a McLaren pedig egy fantasztikus rekorddal is rendelkezik ezen a pályán: 15 alkalommal nyertük meg a versenyt, többször, mint bármely más csapat – a következő hétvégének pedig azzal a céllal vágunk neki, hogy megszerezzük a tizenhatodikat” – mondta Whitmarsh.

A csapatfőnök hozzátette, a barcelonai hétvégén ígéretes teljesítményt nyújtottak versenyautóik a pálya utolsó, lassabb szektorában, így minden okuk megvan arra, hogy magabiztosan utazzanak Monte-Carlóba.

„A barcelonai versenytempónk – különösen a harmadik szektorban futott idők – meglehetősen tiszteletreméltónak tűntek, és remélhetőleg ebből kifolyólag tudjuk, mire számítsunk Monacóban, hiszen egy lassú, ún. stop-start szekcióról beszélünk.”

„Azt hiszem, az MP4-26-os erősségei közé tartozik, hogy remek a tapadása a lassú kanyarokban és kigyorsításokkor, szóval azt hiszem, jó formában várhatjuk a hétvégét.”

Whitmarsh továbbá elmondta, nem tart attól, hogy versenyzőiknek problémát okoz majd az előzést elősegítő rendszerek használata Monaco szűk utcáin.

„Mindemellett kétlem, hogy a versenyzők által működtetett berendezések – így a DRS és a KERS – komoly hatással lennének pilótáink koncentrációjára. Versenyzőink egyik erőssége, hogy képesek megbirkózni azokkal a feladatokkal, melyek a cockpitben hárulnak rájuk anélkül, hogy ez negatívan befolyásolná a teljesítményüket.”

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!