A McLarennél hisznek a vb-cím megszerzésében

Annak ellenére, hogy versenyzői csalódottan nyilatkoztak a hétvégi Monacói Nagydíj után, a McLaren vezetése továbbra is magabiztos és úgy érzi, minden esélyük megvan arra, hogy megszerezzék a bajnoki címet az idei esztendőben.


Annak ellenére, hogy versenyzői csalódottan nyilatkoztak a hétvégi Monacói Nagydíj után, a McLaren vezetése továbbra is magabiztos és úgy érzi, minden esélyük megvan arra, hogy megszerezzék a bajnoki címet az idei esztendőben.

Lewis Hamilton a harmadik helyről indulva csak az ötödik lett, míg Jenson Button folyamatos küszködés után végül feladni kényszerült a küzdelmet a középmezőnyben.

Bár tisztában van azzal, hogy csapata nem tudta hozni azt a szintet, amit elvártak volna tőle a hercegségben, Martin Whithmars csapatvezető úgy érzi, hogy továbbra is minden okuk megvan arra, hogy pozitívak legyenek.

„Nem voltunk elég gyorsak, és a verseny nem úgy alakult, ahogy azt szerettük volna” – mondta a szakember. „Egy körrel a vége előtt három másodpercre voltunk az élen haladótól, ám ezen a pályán, mikor előtted és mögötted is nagy a forgalom, szinte lehetetlen bármit is csinálni.”

„Soha nem lehetsz elégedett a Forma-1-ben, de Lewis eddig minden versenyen pontokat szerzett, továbbra is fel van tüzelve és nagyon jó munkát végez. A bajnoki cím még bárkié lehet. Mi, Lewis és Jenson is megnyerheti a bajnokságot az idei évben.”

Hamilton továbbra is harcban van a bajnoki címért, mindössze 13 ponttal van lemaradva az élen álló Fernando Alonso mögött, ám Button jóval hátrébb van, miután az elmúlt három versenyen csak két pontot szerzett.

Button a helyes beállítások megtalálásával szenved, amit a csapat a két hét múlva megrendezésre kerülő Kanadai Nagydíj előtt mindenképpen meg akar oldani.

„Úgy gondolom, hogy egy kicsit a gumienergiával szenved” – magyarázta Whitmarsh. „Ezen a versenyen szinte végig valaki más mögött autózott. A tempója jó volt, de képtelen volt előzni, és ez egy olyan verseny volt, ahol semmi nem az ő malmára hajtotta a vizet.”

pp_gemius_hit('Aurgi_e7YvPTGxeFO8vlnqSc71yG41rhwqueMi4R8QT.b7');

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

OSRAM

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!