A McLarent lenyűgözte Magnussen szereplése - F1VILÁG.HU

A McLarent lenyűgözte Magnussen szereplése

HIRDETÉS

A McLaren Mercedes versenyigazgatója, Eric Boullier szerint a csapat újonc versenyzője, Kevin Magnussen igencsak meggyőzően teljesített az előszezonban


A McLaren Mercedes versenyigazgatója, Eric Boullier szerint a csapat újonc versenyzője, Kevin Magnussen igencsak meggyőzően teljesített az előszezonban

A dán tehetség tavaly megnyerte a World Series by Renault sorozat 3,5 literes géposztályát, és bár korábban csak három tesztnap állt rendelkezésére ahhoz, hogy F1-es autót teszteljen, remekül dolgozott a téli időszakban.

„Meglepő, hogy már most ennyire otthon érzi magát az autóban” – mondta Boullier az AUTOSPORT-nak.

„Visszajelzések tekintetében egy kicsit talán még visszafogott, de jó lesz ez. Rengeteg technikai paraméter van, ő pedig okosan dolgozik, most még nem igazán megy bele a részletekbe, mert nem akar elveszni az aerodinamikát, illetve a gumikezelést illetően.”

Bár az ifjú versenyző a téli teszteken többször kicsúszott a pályáról, Jerezben pedig össze is törte autóját, a tempója meggyőző volt a McLaren szerint.

„Remekül teljesít. Teljesen más most a történet azokhoz az időkhöz képest, amikor még a versenyzők rengeteg kilométert tehettek meg. Egy olyan versenyzőtől, aki csak néhány napot töltött F1-es autóban, ez igencsak meggyőző teljesítmény.”

„Következetesen teljesít, de persze megvannak a szokásos gumikezelési problémák, amik előfordulnak egy olyan srácnál, mint ő, hiszen egy olyan világhoz szokott hozzá, ahol keményen nyomhatja az egész verseny során.”

„A Forma-1-ben egy kicsit óvatosabbnak kell lenni a gumikkal, ha szeretnéd, hogy kitartsanak. Ezt még meg kell tanulnia, de nagyon jól teljesít.”

Boullier emellett a világbajnok Jenson Button munkájával is nagyon elégedett volt.

Hirdetés

„Nem ismertem őt olyan jól eddig, de egy nagyon határozott vezető figurája a csapatnak, ami remek a McLarennek. Hiszen van valaki, aki döntéseket hoz, jó visszajelzéseket ad, és elmondja nekik azt, amire szükségük van. Ez remek.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!