A McLarent nem lepte meg Kovalainen teljesítménye

A McLaren csapatvezetője, Ron Dennis elégedetten nyilatkozott versenyzője, Heikki Kovalainen teljesítményéről, miután a finn pilóta megszerezte pályafutása első pole pozícióját a szombati időmérőn Silverstone-ban.

A McLaren csapatvezetője, Ron Dennis elégedetten nyilatkozott versenyzője, Heikki Kovalainen teljesítményéről, miután a finn pilóta megszerezte pályafutása első pole pozícióját a szombati időmérőn Silverstone-ban.

Kovalainen eddig fantasztikusan teljesít ezen a hétvégén, amit az is bizonyít, hogy senkitől sem zavartatva, fölényes diadalt aratott a tegnapi időmérő edzésen, így az élről kezdheti majd meg a 60 körös Brit Nagydíjat.

Azt követően, hogy a szezon első felében balszerencse és problémák sújtották, a finn pilóta úgy tűnik, feltámadt, ami egyáltalán nem lepte meg a McLaren vezetését, különösképpen Ron Dennist, aki elmondása szerint mindig is tudta, hogy eljön majd Kovalainen ideje.

“Úgy gondolom, hogy Heikki folyamatosan javult az idei évben” – mondta Dennis. “Mikor először találkoztunk, rá kellett jönnünk arra, hogy egy teljesen más szellemben működő csapatból érkezik, ahol másképpen állnak hozzá a dolgokhoz.”

“Azt követően, hogy felmértük fizikai felkészültségét, tudtuk, hogy sok munka vár még rá, más módon kell edzenie, és időbe fog telni, míg Lewisszal egy szintre kerül. Azzal számoltunk, hogy ez a szezon közepéig el fog tartani, de már eddig is számos kiváló versenyt teljesített.”

A Mercedes-Benz sportigazgatója, Norbert Haug úgy gondolja, hogy eljött Kovalainen ideje, aki végre valóban megkezdheti a bajnokságot, miután rengeteg problémája volt a szezon első felében, melyek miatt értékes pontokat vesztett.

“Már a múlt heti tesztprogram első körétől kezdve nagyon gyors volt ezen a pályán, aminek nagyon örülök” – mondta a német szakember. “Talán valakit meglepetésként ért a hétvégi teljesítménye, de nem minket, mert mi tisztában voltunk azzal, mire volt képes a teszteken, és az edzéseken.”

“Heikki nagyon is megérdemli az első rajthelyet. Mindenki tudja, mi történt vele a szezonnyitón Melbourne-ben, mikor pályára küldték a biztonsági autót. Rengeteg ponttól esett el, és talán nem kell mondanom, hogy nem éppen szerencsés így kezdeni egy új évadot, különösen mikor az ember egy új csapatban versenyez.”

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!