A Mercedes értetlenül áll Hamilton problémája előtt - F1VILÁG.HU

A Mercedes értetlenül áll Hamilton problémája előtt

HIRDETÉS

A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff elmondta, hogy egyelőre nem tudják, milyen akciókat fognak eszközölni, hogy ne ismétlődhessen meg Lewis Hamilton autójának furcsa meghibásodása, ami immáron másodszor hozza hátrányos helyzetbe a világbajnokot.


A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff elmondta, hogy egyelőre nem tudják, milyen akciókat fognak eszközölni, hogy ne ismétlődhessen meg Lewis Hamilton autójának furcsa meghibásodása, ami immáron másodszor hozza hátrányos helyzetbe a világbajnokot.

A brit versenyző mért kör nélkül fejezte be az Orosz Nagydíj időmérőjének utolsó etapját, miután autójában ismét meghibásodott az MGU-H, ugyanúgy, ahogy két héttel ezelőtt a Kínai Nagydíjon.

„Ami a mai nap történt, igencsak furcsa és megmagyarázhatatlan” – mondta Wolff.

„Volt egy meghibásodásunk Sanghajban, amit megértettünk, ki is cseréltünk bizonyos elemeket, aztán most ismét ugyanazzal a problémával találtuk szembe magunkat.”

„Ennek okán most ki kell találnunk, hogy valóban felismertük-e a meghibásodás gyökérokát.”

„Mindezek ellenére az autó nagyon rendben van. Egy fantasztikusan gyors autó, ezen a hétvégén talán az eddigi leggyorsabb, de sajnos már másodszor van gond az MGU-H-val.”

A szakember azt is elmondta, hogy egyelőre nem tudják, mit fognak tenni, kicserélik-e a motort Hamilton autójában, és ez a döntés vélhetően majd csak vasárnap reggel születik majd meg.

„Egyelőre még nagyon sok az opció” – folytatta. „Elképzelhető, hogy kelleni fognak új elemek a gyárból, de ez még nem biztos. Sajnos egyelőre nem tudom megmondani, mit fogunk tenni, mert még nem tudom.”

Wolff azonban megerősítette, hogy nem a versenyző okozza a meghibásodást.

Hirdetés

„Egyértelműen nem Lewis a hibás” – magyarázta. „Meg kell néznünk a beállításokat, amiknek hatásuk lehet az MGU-H-ra. Van kint a pályán nyolc motorunk, és míg hét hiba nélkül fut, addig egynél már kétszer előjött ez a hiba.”

„Minden követ meg kell mozgatnunk, hogy feltárjuk a probléma valós okát, mert mindkét alkalommal ugyanúgy történt minden, az időmérőn, nem a versenyen. Persze nem lesz könnyű dolgunk, de azt biztosan állíthatom, hogy nem versenyzői hibáról van szó.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!