A Mercedes már 2007-ben fejlesztette V6-os motorját - F1VILÁG.HU

A Mercedes már 2007-ben fejlesztette V6-os motorját

HIRDETÉS

Már 2007-ben elkezdett hibrid motorjain dolgozni a Mercedes, leginkább ennek köszönhető jelenlegi dominanciája a Forma-1-ben – ezt mondta a Ferrari egykori elnöke, Luca di Montezemolo a La Repubblica című olasz lapnak.

A V6-os hibrid erőforrások 2014 óta vannak jelen a Forma-1-ben, a Mercedes pedig azóta sorozatban három konstruktőri és három egyéni világbajnoki címet szerzett.

Di Montezemolo elárulta, Niki Lauda, a Mercedes nem ügyvezető elnöke korábban bevallotta neki, már 2007-ben elkezdtek dolgozni egy ilyen motor fejlesztésén – ezért is erőltették annyira a hibrid technológia bevezetését.

„Lauda nemrég bevallotta nekem, hogy a Mercedes már 2007 óta dolgozott a hibrid motorokon, ezért voltak annyira eltántoríthatatlanok a V6-os motorok bevezetése kapcsán” – mondta a Ferrari egykori elnöke, aki bevallotta azt is, hibázott, amikor elfogadták az új szabályrendszert.

„Hibáztam, igen. De úgy éreztem, nem hozhatom a fejlődéssel ellentétes helyzetbe a Ferrarit.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!