A Mercedes még nem tárgyal Schumacherrel - F1VILÁG.HU

A Mercedes még nem tárgyal Schumacherrel

HIRDETÉS

Ross Brawn, a Mercedes GP csapatfőnöke cáfolja azon lapértesüléseket, melyek szerint a gárda tárgyalásokat folytat a hétszeres világbajnokkal szerződése meghosszabbításáról.


Ross Brawn, a Mercedes GP csapatfőnöke cáfolja azon lapértesüléseket, melyek szerint a gárda tárgyalásokat folytat a hétszeres világbajnokkal szerződése meghosszabbításáról.

Schumacher 2010-ben tért vissza a Forma-1-be, miután hároméves megállapodást írt alá a Mercedes alakulatával, mely a 2012-es idény végén lejár. Brawn és német versenyző is korábban úgy nyilatkozott, egy csapat sikerre vezetéséhez általában öt esztendőre van szükség, ezt követően pedig rögtön megindultak a találgatások egy esetleges szerződéshosszabbításról.

A német médiának nyilatkozva azonban Brawn elmondta, egyelőre az a cél, hogy a jelenlegi autót gyorsabbá tegyék, a kontraktus meghosszabbításáról egyelőre nem folynak tárgyalások.

„Még nem vitattuk meg ezt a dolgot. Nagyon elégedett vagyok mindkét versenyzőnkkel – nem ők az okai annak, hogy nem nyerünk versenyeket” – mondta a csapatfőnök.

„Mindkettejüknek szerződése van, a prioritás pedig az, hogy jobbá tegyük az autót. Michaellel egyértelműen van még egy évünk, és ha a jövő évi autóval olyan eredményeket érünk el, amilyeneket szeretnénk, akkor nem látom okát annak, miért ne folytathatnánk.”

„De jelen pillanatban nem folynak tárgyalások.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!