A Mercedes nem áll le idei autója fejlesztésével - F1VILÁG.HU

A Mercedes nem áll le idei autója fejlesztésével

HIRDETÉS

A Mercedes tovább folytatja a Lotus-féle dupla DRS tesztelését a hétvégi Koreai Nagydíjon, ahol a pénteki szabadedzéseken fog kísérletezni az egyenesekben nagyobb végsebességet lehetővé tévő rendszerrel.


A Mercedes tovább folytatja a Lotus-féle dupla DRS tesztelését a hétvégi Koreai Nagydíjon, ahol a pénteki szabadedzéseken fog kísérletezni az egyenesekben nagyobb végsebességet lehetővé tévő rendszerrel.

A passzív rendszer – ami az aktívval ellentétben – nem kerül tiltólistára a következő idényben, így igenis van értelme foglalkozni a fejlesztéssel, hiszen használata jövőre is komoly előnyt jelenthet.

A Mercedes először a Belga Nagydíj edzésein vitte pályára az új eszközt, majd tovább folytatta annak tesztelését a fiatal versenyzők számára kiírt tesztprogramon Magny-Cours-ban, sőt Nico Rosberg szintén kipróbálta a múlt hétvégén Japánban.

Annak ellenére, hogy Ross Brawn, a csapat vezetője elmondta, hogy már közel van az éles bevetés dátuma, a brackley-i bázisú alakulat végül úgy döntött, azt nem veti be a versenyen Szuzukában.

„Közel vagyunk, de még nem vagyunk ott” – mondta a szakember, mikor a rendszer éles bevetéséről kérdezték. „Hacsak nem használjuk fel erre az egyik aerodinamikai tesztünket, amit egyelőre nem szeretnénk, akkor továbbra is pénteki projekt lesz, amíg ki nem forr a dolog.”

„Egyértelmű javulást értünk el azóta, hogy a rendszert először kipróbáltuk.”

Brawn továbbá azt is elmondta, hogy bár csak öt futam van hátra az idei évben, a Mercedes nem állította le idei autója fejlesztését, hiszen a szabályok csak minimálisan változnak 2013-ban, így a legtöbb idei fejlesztést át lehet vinni a következő idényre.

„Mivel a szabályok nagyjából stabilak maradnak jövőre, az idei fejlesztések is ugyanolyan fontosak, mint a jövő éviek” – mondta. „Az elmúlt versenyen meg akartunk bizonyosodni arról, hogy lezártnak tekinthetünk bizonyos nyitott pontokat, amik gondot okoztak számunkra az elmúlt időszakban.”

„A Coanda-féle kipufogó bevetését és csiszolását is ezért sürgettük, hiszen biztosnak kell lennünk annak helyes működésében a téli időszakhoz közeledve.”

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!