A Mercedes szerint Vettel komoly ellenfél lesz idén - F1VILÁG.HU

A Mercedes szerint Vettel komoly ellenfél lesz idén

HIRDETÉS

Komoly ellenfél lehet 2016-ban a Mercedes számára a Ferrari, és főleg Sebastian Vettel – ezt nyilatkozták a minap a német istálló kulcsemberei.


Komoly ellenfél lehet 2016-ban a Mercedes számára a Ferrari, és főleg Sebastian Vettel – ezt nyilatkozták a minap a német istálló kulcsemberei.

A Ferrari Vettel révén tavaly három futamot nyert meg, miközben a Mercedes folytatta dominanciáját a Forma-1-ben.

Bár sokak szerint a német istálló uralma idén tovább folytatódik, a Mercedesnél nem becsülik alá a Ferrarit, sőt.

„A Ferrari rátalált régi formájára” – mondta Niki Lauda, a Mercedes nem ügyvezető elnöke, aki annak idején világbajnok tudott lenni a Ferrari színeiben.

„És ez mindenekelőtt Sebastian Vettelnek köszönhető. Az, hogy ő mennyire gyors, nem kell megvitatni. De az, hogy ki van éhezve a sikerre és képes irányt mutatni a csapatnak, már egészen más tészta – Vettel veszélyes ellenfél.”

Toto Wolff, a Mercedes motorsport-főnöke hozzátette, attól tart, hogy 2016-ban Vettelék profitálnak majd abból, ha esetleg versenyzőik, Lewis Hamilton és Nico Rosberg újra komoly rivalizálást folytatnak egymással.

„Attól félünk, hogy ebből Vettel és társai profitálnak majd” – fogalmazott a szakember.

„A mi versenyzőpárosunk sokkal kiegyensúlyozottabb, mint a Ferrarié, ahol könnyebb meghatározni az elsőszámú versenyzőt, illetve a másodhegedűst.”

„Nagyon érdekes helyzet ez, mert Nico nagyon dominált a 2015-ös év végén. Tényleg nem tudom, hogy az önbizalom szempontjából melyik játszik nagyobb szerepet: Lewis világbajnoki címe, vagy Nico legutóbbi nyerő szériája.”

Hirdetés

„De amíg ez a versenyzőpáros nem árt a Mercedesnek, addig boldogulok vele.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!