A Mercedes versenyzői menteni akarják a menthetőt - F1VILÁG.HU

A Mercedes versenyzői menteni akarják a menthetőt

HIRDETÉS

A Mercedes versenyzői az első két szabadedzésen látottak alapján semmi esélyt nem látnak arra, hogy győzelmet arassanak a hétvégi Magyar Nagydíjon.


A Mercedes versenyzői az első két szabadedzésen látottak alapján semmi esélyt nem látnak arra, hogy győzelmet arassanak a hétvégi Magyar Nagydíjon.

A brackley-i bázisú alakulat számára nem alakult túl jól a pénteki edzésnap, Lewis Hamilton a hatodik, csapattársa, Nico Rosberg a hetedik helyen végzett, ráadásul a nagy meleg a lehető legrosszabb a csapat számára, hiszen a gumikkal komoly gondjaik adódhatnak.

„A Red Bull nagyon gyorsnak tűnt egész nap, nem hiszem, hogy lesz elég sebességünk ahhoz, hogy felvegyük velük a versenyt a hétvégén” – mondta a német pilóta.

„Az időjárás sem a mi malmunkra hajtja a vizet, komoly gondjaink lehetnek az abroncsokkal, éppen ezért azon kell lennünk, hogy a lehető legkisebb veszteséget szenvedjük és a lehető legtöbb pontot bezsebeljük.”

„Minél melegebb van, annál rosszabb a helyzetünk, hiszen a gumik miatt szenvedni fogunk. És ez a hétvége lesz talán a szezon legmelegebb hétvégéje, szóval kemény lesz.”

Mivel eltiltás miatt nem vehetett részt a silverstone-i teszten, a Mercedes számára a mai edzések voltak az első alkalmak arra, hogy kipróbálják a Pirelli új abroncsait.

„Úgy tűnik, nincs meg az a sebességünk, mint az elmúlt versenyen volt, de elvégzünk majd néhány módosítást az éjszaka folyamán és megpróbáljuk megérteni a gumik viselkedését” – mondta Hamilton.

„Mivel hátrányban érkeztünk a helyszínre, a gumik miatt, megpróbáltuk a lehető legtöbb kört megtenni a mai edzéseken, hogy minél többet megtudjunk az új gumikról. Sokat tanultunk, elvégeztünk néhány módosítást és holnap még több változtatást fogunk eszközölni.”

Hamilton egyetértett Rosberggel abban, hogy a Red Bull egyszerűen túl gyors.

Hirdetés

„Azt hallottam, hogy a hosszú etapok alatt Mark Webber nyolc tizeddel gyorsabb bizonyos részeken, ami érdekes…” – folytatta. „A Ferrari és a Lotus is versenyképes ezen a pályán, a Red Bullról nem is beszélve.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!