A Mercedesnek esze ágában sincs kivonulni

A Mercedes a minap cáfolta azokat a sajtóértesüléseket, melyek szerint részvényesei szeretnék, ha mihamarabb kivonulnának a Forma-1-ből. A német gyártó hosszú távra tervez a királykategóriában.



A Mercedes a minap cáfolta azokat a sajtóértesüléseket, melyek szerint részvényesei szeretnék, ha mihamarabb kivonulnának a Forma-1-ből.

A Frankfurter Allgemeine Zeitung című német lap a minap a Mercedes két részvényesét – Michael Muderst, a Union alapító menedzserét, valamint Henning Gebhardtot, a DWS vezetőjét – is megszólaltatta – mindketten bírálták a német konszernt a Forma-1-es sikertelenség miatt.

„A Mercedes évek óta hátul van – következmények nélkül” – fogalmazott Muders.

„A Forma-1 azonban nagyon drága, és semmit sem hoz [a Daimlernek.”

Henning Gebhardt hozzátette: „A Forma-1 már nem javít a Mercedes megítélésén, pláne, ha olyan országokban szerepelünk, melyeket emberei jogok megsértésével vádolnak.”

A Mercedes nem ügyvezető elnöke, Nik Lauda azonban a Bild című lapnak nyilatkozva cáfolta, hogy a kivonuláson gondolkodnak.

„Egyre több TV-nézője akad a Forma-1-nek, és egyre több országba látogatunk el” – fogalmazott.

„Ez hihetetlen fejlődés, és egyértelmű előnyökkel jár a Mercedes számára.”

A Daimler szóvivője, Jörg Howe hozzátette: „F1-es részvételünk nem képezi vita tárgyát. Egy új struktúrát hoztunk létre a közelmúltban annak érdekében, hogy biztosítsuk hosszú távú sikerességünket, és, hogy hamarosan a csúcson legyünk.”

„Nem szeretnénk kivonulni a Forma-1-ből! Épp ellenkezőleg!”

Maradj még, olvasd el ezeket is!

Kapcsolódó cikkek

Friss hírek

 

 

 

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!