A Mercedesnek komoly esélye van a javításra

Nico Rosberg úgy gondolja, hogy csapatának minden esélye megvan arra, hogy értékes pontokat szerezzen a vasárnapi versenyen, miután mindkét autójával bejutott az időmérő utolsó körébe Koreában.


Nico Rosberg úgy gondolja, hogy csapatának minden esélye megvan arra, hogy értékes pontokat szerezzen a vasárnapi versenyen, miután mindkét autójával bejutott az időmérő utolsó körébe Koreában.

Azt követően, hogy az elmúlt versenyek nem úgy sikerültek számára, hogy azt elképzelte, a Mercedes mindent megtesz azért, hogy javítson és maga mögött tartsa ellenfeleit a bajnokságban, amire most esélye van, hiszen Rosberg a kilencedik, csapattársa, Michael Schumacher pedig a tizedik pozícióból rajtolhat.

Bár Rosberg tisztában van azzal, hogy nem szállhatnak harcba az élmenőkkel, bízik abban, hogy jó helyeken végezhetnek a vasárnapi versenyen.

„Az utóbbi időben hasonló volt a sebességünk a versenyen, mint az időmérőn, így nem lesz egyszerű számunkra előrébb kerülni, de természetesen mindent megteszünk, és minden lehetőségre lecsapunk” – mondta a német versenyző.

„Egy jó rajttal és stratégiával, néhány helyet előrébb léphetünk. És ha az első hét hely egyikét célozzuk meg, akkor a jelenlegi pozícióink jónak mondhatók.”

Rosberg úgy érzi, hogy jók az esélyeik a versenyen, különösen úgy, hogy remekül mennek az autóik az első szektorban, ami két hosszú egyenest is tartalmaz.

„Mi voltunk a leggyorsabbak az első szektorban. Talán ez segíthet egy kicsit az előzésben. De ez csak előny lehet” – magyarázta.

Maradj még, olvasd el ezeket is!

Kapcsolódó cikkek

Friss hírek

 

 

 

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!