Verstappen vs. Ocon

A Mercedesnél még bíznak Schumi feltámadásában

Habár az időmérő edzésen látott betli miatt csupán a tizennyolcadik helyről rajtolhat holnap, a Mercedesnél abban bíznak, a hétszeres világbajnok Michael Schumacher remek versenyt futhat Bahreinben.


Habár az időmérő edzésen látott betli miatt csupán a tizennyolcadik helyről rajtolhat holnap, a Mercedesnél abban bíznak, a hétszeres világbajnok Michael Schumacher remek versenyt futhat Bahreinben.

A német versenyzőt a DRS-rendszer meghibásodása hátráltatta a szombati kvalifikáció első szakaszában, így végül nem tudott továbbjutni a Q2-be, vasárnap tehát a mezőny végéről lesz kénytelen rajtolni.

A Mercedes motorsport-igazgatója, Norbert Haug az időmérő után úgy nyilatkozott, ennek ellenére optimistán várják a folytatást, hiszen Schumacher az előző versenyeken is meggyőző tempót mutatott, ráadásul a probléma miatt rengeteg gumit spórolt meg a holnapi viadalra.

„Sajnálom Michaelt, akinek megvolt a tempója ahhoz, hogy jó rajtpozíciót csípjen el – ezt bizonyítja egy negyedik, illetve két második rajthely is” – mondta a szakember.

„A hátsó szárnnyal felmerült probléma megfosztotta őt egy újabb remek eredménytől – ezt viszont még elérheti holnap. A hosszú etapok során Michael jó tempót mutatott, ráadásul új gumik állnak rendelkezésére.”

Schumacher elárulta, csalódott a történtek miatt, ám kiállt csapata mellett, hiszen a DRS-rendszer nélkül esélye sem lett volna arra, hogy javítson.

„Semmin nem változtatott volna, ha megpróbálok futni egy kört a DRS nélkül” – mondta.

„Most meg kell tudnunk, mire leszünk képesek innen. Olyan keményen kell nyomnunk, amennyire csak lehet.”

A hétszeres világbajnok csapattársa, Nico Rosberg az ötödik helyről rajtolhat holnap.

 

Kapcsolódó cikkek

Ők köröznek a csütörtöki F1-es tesztnapon

Csütörtökön befejezik eheti, barcelonai tesztprogramjukat a Forma-1 csapatai. A királykategória mezőnye már három tesztnapon túl van, jövő héten pedig még négy napon át körözhetnek a versenyzők.

Két versenytávot is teljesített szerdán a Mercedes

Két komplett versenytávot is teljesített a Mercedes Forma-1-es csapata a barcelonai tesztek harmadik napján. Ahogy eddig, úgy most is autóba ült mindkét versenyző, Lewis Hamilton és Valtteri Bottas is.

Kvyat az előszezon legjobb idejével az élen

A Toro Rosso versenyzője, Daniil Kvyat volt a leggyorsabb a Forma-1-es csapatok barcelonai tesztjének harmadik napján. Az orosz az előszezon eddigi legjobb idejével végzett az élen.

Hamilton: A Ferrari nagyon erősnek tűnik

Nehezebb lesz legyőzni a Ferrari Forma-1-es csapatát 2019-ben, mint tavaly – ezt mondja a világbajnoki címvédő Lewis Hamilton, aki szerint az olasz istálló rendkívül jó formában vág majd neki az új idénynek.

Folytatódnak az F1-es tesztek Barcelonában

Harmadik tesztnapjukat töltik szerdán, Barcelonában a Forma-1 csapatai. Az első két napon a Ferrari volt a leggyorsabb, a köridők azonban jelenleg még másodlagosak – a megtett kilométerek viszont aranyat érnek!

Képgaléria: Barcelonai tesztek – 2. nap

A második napot töltötték el Barcelonában kedden a Forma-1 csapatai. A tesztnapot a Ferrari ifjú titánja, Charles Leclerc zárta az élen. Mutatjuk a nap legjobb fotóit!

Friss hírek