A műszaki gondok megoldásán dolgozik a Mercedes

A közelmúltbéli megbízhatósági problémák megoldása jelenti a legfőbb prioritást a Mercedes Forma-1-es csapata számára, nem pedig a magyarországi versenyen felmerült csapatutasítási mizéria.


A közelmúltbéli megbízhatósági problémák megoldása jelenti a legfőbb prioritást a Mercedes Forma-1-es csapata számára, nem pedig a magyarországi versenyen felmerült csapatutasítási mizéria.

Lewis Hamilton sem Németországban, sem Magyarországon nem tudott jól szerepelni az időmérő edzésen: Hockenheimben fékhiba, a Hungaroringen pedig az üzemanyagellátó-rendszer meghibásodása fosztotta meg a jó eredménytől.

Emiatt a brit pilóta számára mindkét futamon a károk minimalizálása szerepelt terítéken, ami valamelyest sikerült is, hiszen mindkétszer harmadikként ért célba – a Hungaroringen például a pole-ból rajtoló csapattárs, Nico Rosberg előtt.

Hamilton és Rosberg továbbra is kiélezett csatát vív a bajnoki elsőségért, a feszültség pedig egyre csak fokozódik, főleg azok után, hogy a 2008-as év világbajnoka Magyarországon a csapatutasításra fittyet hányva nem engedte el maga mellett a más taktikával versenyző németet.

Toto Wolff, a Mercedes motorsport-főnöke azonban elárulta, nem ez, hanem a megbízhatósági problémák megoldása jelenti a prioritást az istálló számára.

„A megbízhatóság miatt aggódunk leginkább. Szóval gőzerővel kell dolgoznunk ezen, meg kell értenünk, miért is történtek ezek a műszaki hibák” – mondta a szakember.

„Megpróbáljuk orvosolni a problémákat, ilyenkor pedig egy csapat általában hátul kullog, nem igazán tud felzárkózni. Le kell higgadnunk, mindent megfelelően ki kell elemeznünk, és a nyári szünet után megerősödve kell visszatérnünk.”

A Mercedes nem ügyvezető elnöke, Niki Lauda a versenyt követően úgy nyilatkozott, Hamilton jól tette, hogy nem hallgatott csapatára, és maga Wolff is elismerte, kezelhették volna másképp is a helyzetet a verseny során.

Lauda mindemellett elmondta, egyáltalán nincs szó arról, hogy a Mercedes Rosberget favorizálná.

„Utálok erről diskurálni. Mindkét versenyzőnek ugyanolyan autója van kezdettől fogva, minden teljesen egyforma” – mondta az osztrák.

„Sajnos Lewis autójában halt meg a motor. Ilyen dolgoknak nem szabadna megtörténniük. De meg fogjuk oldani. Azt akarjuk, hogy mindkettejüknek ugyanolyan eszközeik álljanak rendelkezésükre, és úgy versenyezzenek egymás ellen, ahogy akarnak.”

A Mercedes versenyzőinek műszaki problémái 2014-ben:

Lewis Hamilton
Ausztrália: a motor megáll az első edzésen, a gyújtógyertya szigetelésének hibája miatt kénytelen feladni a futamot
Kína: a FRIC-rendszer problémái miatt nem tud sokat körözni az első edzésen
Kanada: az ERS-K meghibásodása és fékhiba miatt feladja a futamot
Anglia: az MGU-K meghibásodása miatt nem tud eleget körözni a második edzésen
Németország: az időmérő első szakaszában tönkremegy a jobb első féktárcsa
Magyarország: az időmérő első szakaszában üzemanyag-szivárgás miatt kigyullad az autója

Nico Rosberg
Kína: telemetriával kapcsolatos problémák a versenyen, másodikként ér célba
Spanyolország: az ERS meghibásodása miatt nem tud eleget körözni az első edzésen
Kanada: meghibásodik autójában az ERS-K, másodikként ér célba
Ausztria: ERS-problémák miatt nem tud eleget körözni az első edzésen
Anglia: váltóhiba miatt feladja a futamot

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS
}

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!