A nyári szünet után jönnek a Sauber nagy fejlesztései - F1VILÁG.HU

A nyári szünet után jönnek a Sauber nagy fejlesztései

HIRDETÉS

A nyári szünetet követően komoly fejlesztéseket vonultat majd fel a Forma-1-ben a Sauber csapata – a hinwili gárdánál azonban jól tudják, addig bizony nehéz lesz a pontszerző helyekért harcolniuk.


A nyári szünetet követően komoly fejlesztéseket vonultat majd fel a Forma-1-ben a Sauber csapata – a hinwili gárdánál azonban jól tudják, addig bizony nehéz lesz a pontszerző helyekért harcolniuk.

A svájci kiscsapat jelenleg ötödik a konstruktőrök versenyében, miután újonc versenyzője, Felipe Nasr Monacóban a kilencedik helyen tudott célba érni.

A Sauber tavaly kiábrándítóan szerepelt a Forma-1-ben, története során először zárt pont nélkül, így idén mindenképpen oka van az elégedettségre az istállónak.

„Nehéz lesz megtartani az ötödik helyet” – mondta Monisha Kaltenborn csapatfőnök az AUTOSPORT című angol szaklapnak.

„Tudjuk, hogy más csapatok is jobbak lesznek, nekünk azonban a saját utunkat kell járni. Egy nagy fejlesztési csomagon dolgozunk. Nem egy B-specifikációjú autóról van szó, de egy igazán komoly csomagról.”

„A nyári szünet után érkezik majd, amikor elérjük azt a szintet ezzel a csomaggal, amit szeretnénk. Addig nem fogjuk bevetni, amíg nem működik rendesen, és eddig úgy tűnik, ez a nyári szünet után történhet meg.”

Az istálló brazil pilótája, Felipe Nasr elárulta, addig azonban nehéz versenyek várnak rájuk.

„A nyári szünet utánra várjuk a nagy fejlesztéseket, sok újítás lesz a karosszérián és több lesz a leszorítóerő” – mondta az újonc.

„Meggyőződésem, hogy a teljes csomag javul majd. Addig azonban arra számítok, hogy sokkal nehezebb dolgunk lesz, nem lesz könnyű bekerülni a legjobb tízbe.”

Hirdetés

A Sauber korábban már bevetett egy vadonatúj első szárnyat, ám beletelt néhány versenybe, míg azt a csapatnak sikerült megfelelően működésre bírni. Monisha Kaltenborn elárulta, az új fejleszti csomag egyes elemei is előbb felkerülnek majd az autóra.

„Lesznek kisebb-nagyobb új elemek az autón, ahogy felkerült például az új első szárny is. Rugalmasnak kell lennünk. Amikor egy csapat nincs abban a helyzetben, hogy kemény és gyors terveket vigyen véghez, úgy kell dolgoznunk, ahogy éppen alakulnak a dolgok.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!