A Pirelli értetlenül áll Vettel defektje előtt

A Pirelli egyelőre sötétben tapogatózik és fogalma nincs arról, hogy mi okozhatta Sebastian Vettel defektjét az Abu Dhabi Nagydíjon, ahol már az első körben kiesett, jóllehet kiválóan kapta el a rajtot és elsőként vette az első kanyart a vasárnapi versenyen.


A Pirelli egyelőre sötétben tapogatózik és fogalma nincs arról, hogy mi okozhatta Sebastian Vettel defektjét az Abu Dhabi Nagydíjon, ahol már az első körben kiesett, jóllehet kiválóan kapta el a rajtot és elsőként vette az első kanyart a vasárnapi versenyen.

A Red Bull versenyzője kiválóan kapta el a rajtot, azonban a második kanyarban megpördült, ahova már defektes gumival érkezett. Bár vissza tudott térni a bokszba, jobb hátsó felfüggesztése úgy megsérült, hogy már nem engedték vissza.

Paul Hembery, a Pirelli motorsport igazgatója elmondta, hogy nagyon nehéz megmondani, hogy mi okozhatta a defektet, ehhez komolyabb, mélyrehatóbb vizsgálatok kellenek.

„Mindig nagyon nehéz bármit is mondani ilyen esetben, hiszen nem állnak a rendelkezésedre olyan adatok, amikre szükséged lenne” – mondta.

„Vissza kell kapnunk a kereket és a gumit, meg kell vizsgálnunk az oldalfalát illetve a felnit, szóval együtt kell működnünk a Red Bull csapattal, hogy magyarázatot tudjunk adni Seb problémájára.”

„Azt tudjuk, hogy valami miatt leeresztett a gumi, aminek az egyik oka az lehet, hogy egy törmelékre ráhajthatott. Viszont biztosat csak egy átfogó vizsgálat után tudunk mondani.”

„Ez egy használt szett gumi volt, szóval számos dolgot ki lehet zárni. Nem vette másképpen azt az ívet, a kerékvetőre pontosan ugyanúgy ment rá, mint a többi huszonhárom autót, de nyilvánvalóan ő volt az első, így ha volt ott valami, akkor azt ő találta el először.”

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS
}

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!