A Pirelli is beszáll a gumiháborúba - F1VILÁG.HU

A Pirelli is beszáll a gumiháborúba

HIRDETÉS

A Pirelli hivatalosan is megerősítette, hogy harcba száll a Michelinnel és a Cooper Avonnal, mert úgy érzi, komoly előnyökkel járna, ha ő lenne a forma-1 hivatalos gumiszállítója 2011-ben.


A Pirelli hivatalosan is megerősítette, hogy harcba száll a Michelinnel és a Cooper Avonnal, mert úgy érzi, komoly előnyökkel járna, ha ő lenne a forma-1 hivatalos gumiszállítója 2011-ben.

Mindezt azt követően jelentette be az olasz gumigyártó, hogy a Williams technikai igazgatója, Sam Michael a Reuters hírügynökségnek elmondta, hogy a FOTA szerdai megbeszélése után a csapatok a Michelin és a Cooper Avon között vacillálnak.

A Pirelli csütörtöki közleménye a következőképpen szól: „A cég tervei között szerepel, hogy még május 9. előtt, a következő futamnak helyet adó Spanyol Nagydíj időpontja előtt bemutatja ajánlatát az FIA-nak, és a FOM-nak.”

A milánói bázisú gumigyártó cég motorsport igazgatója, Paul Hembrey a következőkkel folytatta: „Teljes mértékben támogatom a nemrég kiadott közleményt. Az elmúlt héten elmondtuk, hogy egy tanulmányt akarunk készíteni, amit megtettünk, és ami alapján úgy döntöttünk, hivatalos ajánlatot teszünk.”

A hírek szerint a csapatok a Michelint favorizálják, azonban még azért nem döntöttek, mert a francia cégóriás túl sokat kér abroncsaiért, állítólag háromszor annyit, mint a rivális amerikai cég, amiben nem annyira bíznak, hiszen már régen (1982) volt jelen a sportban.

A Pirelli legutóbb 1989 és 1991 között szálított abroncsokat az F1-ben.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!