A Pirelli izgalmas stratégiai csatára számít

A Pirelli csökkentette hátsó gumik minimum nyomását Szingapúrban, és arra számítanak, a gumikopás vasárnapra tovább mérséklődik majd.


A Pirelli csökkentette hátsó gumik minimum nyomását Szingapúrban, és arra számítanak, a gumikopás vasárnapra tovább mérséklődik majd.

A Pirellinél úgy gondolják, a csapatoknak sokat kell számolgatniuk a verseny előtt, amikor a lehetséges stratégiákról döntenek, ugyanis a gumikopás rendkívül meghatározó lesz abból a szempontból is, hogy ki, hányszor cserél kereket – egy kiállás ugyanis sok időbe kerül ezen a pályán.

„A gumikopás a várakozásoknak megfelelő” – nyilatkozta a technikai főnök, Mario Isola. „Tavaly a szuperlágy a szabadedzésen eléggé kopott, de a futamon már kezelhető volt.”

„A bokszutcában csökkentették a sebességet, mert ez egy utcai pálya, és mivel sok időbe telik a gumicsere, megpróbálnak kevesebb kiállással végigmenni.”

„Ha megnézzük a pénteki teljesítményt, azt mondanám, hogy három kiállásos verseny lesz, ha a szuperlágyat és az ultralágyat használják, de a tempót valószínűleg majd a gumikopás és a kiállások számának csökkentése érdekében alakítják.”

Isola hozzátette, természetesen a három keverék közül a lágy a legtartósabb, így – amennyiben a kerékcserék számának csökkentése lesz a cél – a csapatok számára ez lehet a versenygumi.

Maradj még, olvasd el ezeket is!

Kapcsolódó cikkek

Friss hírek

 

 

 

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!