Fotó: Pirelli
Hírek

A Pirellit is meglepte, amit az Osztrák Nagydíjon látott

Meglepetésként érte a Forma-1 gumiszállítóját, a Pirellit a múlt hétvégi Osztrák Nagydíjon, hogy a legtöbb csapat komoly hólyagosodással küszködött a versenyen.

A hétvége első két napján, pénteken és szombaton ez a jelenség még nem hátráltatta a királykategória csapatai, vasárnap, a verseny idején azonban a környezeti hőmérséklet jóval magasabb volt, emiatt pedig a Pirelli abroncsai jelentős mértékben elkezdtek hólyagosodni.

Lewis Hamiltonnak és Daniel Ricciardónak emiatt egy extra, második kerékcserét is be kellett iktatni, miközben a versenyt megnyerő Max Verstappen sikeresen kezelni tudta a helyzetet, és a Ferrarik is kevésbé küszködtek.

A Pirelli F1-es főnöke, Mario Isola azt mondja, a hólyagosodás része a játéknak, azt azonban elismerte, a vasárnapi versenyen túl extrém volt a jelenség.

„Tavaly is volt már némi hólyagosodás ezen a pályán, szóval úgy gondoljuk, hogy ezen a pályán megvan a lehetőség erre” – mondta a szakember.

„A hólyagosodás és a szemcsésedés két, a csapatok által jól ismert jelenség, és tudják, hogyan kezeljék őket. Nyilván nem akarunk olyan helyzetet teremteni, miszerint mindenhol felüti a fejét a hólyagosodás, hiszen az nem igazi verseny.”

„A csapatoknak kezelniük kell a hólyagosodást, vagy pedig kereket kell cserélniük miatta, de nincs szükség olyan mértékű hólyagosodásra, ami a verseny végeredményét befolyásolja.”

„Monzában is előfordul a jelenség, ha nagyon meleg van, főleg az első gumik esetében, mert rengeteg a féktáv és a kigyorsítás. Vannak pályák, melyeken előfordul. Másfelől viszont nem akarunk túl kemény gumikat választani a hólyagosodás miatt.”

Isola elárulta, a vasárnapi meleg döntő jelentőségű volt ebből a szempontból Ausztriában.

„Vasárnap teljesen mások voltak a körülmények, mint pénteken. Sokkal melegebb volt, ezáltal nehéz volt megjósolni a helyzetet. Az edzéseken pedig soha nem köröznek olyan sokáig, mint a versenyen. Láthattuk például, hogy pénteken és szombaton a szemcsésedés volt a legfőbb probléma az ultralágyak esetében, nem pedig a hólyagok.”

„A szemcsésedés leginkább a beállításokkal volt összefüggésben, némelyik autó első abroncsai szemcsésedtek, de volt, akinél a hátsók. A vasárnapi hólyagosodással hasonló a helyzet, mert úgy hiszem, Verstappennek elöl hólyagosodtak a gumijai, másoknak pedig hátul – szóval feltételezhetően ez is a beállítások miatt volt így.”

Szólj hozzá!