A recesszió megkönnyíti az USF1 munkáját

Az USF1 istálló alapítói, Peter Windsor és Ken Aderson szerint a recesszió nem, hogy hátráltja, sokkal inkább a segítségükre van abban, hogy terveiknek megfelelően rajthoz állhassanak a 2010-es idényben a Forma-1-ben.

Az USF1 istálló alapítói, Peter Windsor és Ken Aderson szerint a recesszió nem, hogy hátráltja, sokkal inkább a segítségükre van abban, hogy terveiknek megfelelően rajthoz állhassanak a 2010-es idényben a Forma-1-ben.

Bár sokan azt gondolják, hogy a gazdasági világválság miatt rossz időpontot választott az amerikai csapat az indulásra, a vezetőség meg van győződve arról, hogy ennél jobban nem is időzíthettek volna.

“Van egy aspektusa a recessziónak, ami igencsak ironikus, és az nem más, mint az, hogy ha a virágzás periódusában lennénk, a pénz csak úgy potyogna az égből, rengeteg csapat toporogna a Forma-1 kapujában, és számos milliárdos akarna a szériában versenyezni, akkor nagyon nehéz dolga lenne a hozzánk hasonló srácoknak” – mondta Windsor.

“Amerikában meg tudjuk csinálni, másképpen, mint a többiek. Talán kinevettek volna, mert nem ez a megszokott módja egy forma-1-es csapat felépítésének, azonban mivel a recesszió korát éljük, és azt sem felejthetjük el, hogy már akkor megkezdtük a munkát, mielőtt még hallhattunk volna a recesszióról, az emberek hallgatnak ránk, és komolyan vesznek.”

“Amit mondunk, azt számításba veszik. Éppen ezért azt gondolom, hogy ennél jobb időpontot nem is választhattunk volna az indulásra” – tette hozzá Windsor.

A csapat vezetője, Ken Anderson szerint az emberek sokkal befogadóbban jelen helyzetben, és más előnyei is vannak a recessziónak.

“Pangás van a piacon. Egy évvel ezelőtt hatalmas hiány volt a szénszálas anyagokból, mert a repülőgépgyártók felvásárolták a készleteket. Azonban az emberek lemondták a rendeléseket, és most rengeteg a szénszálas anyag, ami minden eddiginél olcsóbb. De ez csak egy példa volt” – mondta a szakember.

Maradj még, olvasd el ezeket is!

Kapcsolódó cikkek

Friss hírek

 

 

 

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!