A Red Bull bóknak veszi a vádaskodásokat

Christian Horner, a Red Bull Racing csapatfőnöke az AUTOSPORT International nevű rendezvényen a minap úgy nyilatkozott, nem foglalkoznak a riválisok vádaskodásaival, hiszen úgy vélik, ez kiváló bizonyítéka annak, hogy jó munkát végeznek a Forma-1-ben.


Christian Horner, a Red Bull Racing csapatfőnöke az AUTOSPORT International nevű rendezvényen a minap úgy nyilatkozott, nem foglalkoznak a riválisok vádaskodásaival, hiszen úgy vélik, ez kiváló bizonyítéka annak, hogy jó munkát végeznek a Forma-1-ben.

A világbajnok csapatot az elmúlt év során számtalan alkalommal megvádolták, ám mindannyiszor bebizonyosodott, hogy autójuk teljes mértékben megfelel a szabályzatban foglaltaknak.

Legutóbb olyan hírek láttak napvilágot, melyek szerint a Red Bull túlköltekezett az idény során, noha a Csapatok Érdekvédelmi Szervezete (FOTA) a szezont megelőzően komoly szabályokat vetett papírra a költségeket illetően.

Horner szerint azonban ez is puszta vádaskodás.

„Az első, bahreini futam óta vádoltak minket mindennel: először azzal, hogy az autó hasmagasságán állítunk menet közben, utána azzal, hogy trükkös első szárnyunk van, legutóbb pedig jött az, hogy ötször annyit költöttünk, mint a többiek” – nyilatkozta a csapatfőnök.

„Számunkra ez csak azt bizonyítja, hogy jól végezzük a munkánkat. Bóknak vesszük, hogy az emberek támadnak minket, mert tudjuk, hogy az autónk megfelel a szabályoknak és az előírásoknak.”

Az osztrák csapat a tervek szerint már február 1-jén, Valenciában pályára viszi 2011-es autóját. Horner elmondta, remekül haladnak az RB7-es versenygép fejlesztésével.

„Az autó remekül halad. Nyilván nagyon elfoglaltak vagyunk, a csapat nagyon komoly erőfeszítéseket tett a karácsonyi szünetben.”

A megjelent újságírók természetesen a csapaton belüli hangulatról is érdeklődött Hornernél: a szakember elmondta, versenyzőik – Sebastian Vettel és Mark Webber – tisztázták a tavaly felmerült problémákat, és magabiztosan várják az előttük álló idényt.

„A két versenyző jól kijön egymással, nem támadják egymást, saját akaratuk van, beszélnek egymással és azt hiszem, bizonyos, hogy mindketten sportemberek. Tisztázták a félreértéseket és úgy vélem, fenomenális kapcsolatnak nézünk elébe 2011-re.”

„Keményen ösztökélik majd egymást és remélhetőleg megajándékozhatjuk őket egy nagyszerű autóval, hogy az élen csatázhassanak.”

Maradj még, olvasd el ezeket is!

Kapcsolódó cikkek

Friss hírek

 

 

 

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!