A Red Bull cáfolja, hogy túlköltekezett volna

A Red Bull Racing vezetése határozottan cáfolja azokat a feltételezéseket, melyek szerint túlköltekezett volna a tavalyi évben, ami akár büntetést is vonhatna maga után.


A Red Bull Racing vezetése határozottan cáfolja azokat a feltételezéseket, melyek szerint túlköltekezett volna a tavalyi évben, ami akár büntetést is vonhatna maga után.

Azt követően, hogy elvetették a költségvetési plafon bevezetését, a forma-1-es csapatvezetők megegyeztek abban, hogy más módon próbálják meg csökkenteni a költségeket, és egy megszorításokat tartalmazó csomagot (RRA) dobtak össze.

Ezek a megszorítások különböző területekre terjednek ki, mint például a KERS fejlesztésére költhető összeg maximalizálása, a szélcsatornában eltölthető idő, és a dolgozói létszám korlátozása, hogy csak néhányat említsünk.

A FOTA (a csapatok szövetsége) legutóbbi ülésén – ahol a költségcsökkentő megoldásokról tárgyaltak a felek –, a Red Bull Racing illetékesei nyíltan jelezték, hogy fel kellene oldani bizonyos korlátozásokat, ami sokakat elgondolkodtatott.

No, nem azért, mert egyetértettek az energiaital-gyárosokkal, sokkal inkább azért, mert nem értették, mi állhat ennek a hátterében.

Az FIA korábbi elnöke, Max Mosley – aki továbbra is úgy gondolja, hogy a költségvetési plafon bevezetésével lehetne egyszer s mindenkorra kontrollálni a költségeket – még karácsony előtt a következőket mondta az Auto Motor und Sportnak:

„A Red Bull felmentést kért a FOTA legutóbbi ülésén. Ha pedig ez igaz, akkor az csakis azt jelentheti, hogy a megengedettnél többet költöttek. Most pedig a többi csapat jóváhagyására várnak.”

A Red Bull Racing csapatfőnöke, Christian Horner azonban cáfolta ezeket a feltételezéseket, és kijelentette, hogy minden előírást betartottak 2010-ben, egy fillérrel sem lépték át a megengedett költségkeretet.

A szakember hozzátette, hogy csak azért szeretnének módosításokat, mert azt akarják, hogy az RRA mindenki számára egyenlően sportszerű legyen, és senki ne kerülhessen előnybe a másikkal szemben.

„Az RRA egy pozitív dolog a Forma-1-nek, hiszen rengeteget spórolunk meg vele” – mondta Horner az Autosportnak.

„A spekulációkkal ellentétben, abszolút tartottuk magunkat a megszorításokhoz 2010-ben, és a Red Bull csak a harmadik legnagyobb költségvetéssel rendelkező alakulat a Forma-1-ben. Sikerült egy nagyon jó hatékonyságot elérnünk a csapat létszámának csökkentésével.”

„Mindannyian azon vagyunk, hogy kordában tartsuk a költségeket, és az RRA egy nagyon jó módja ennek, egészen addig, amíg mindenki számára azonos, sportszerű és átlátható feltételeket biztosít.”

„Nem akarjuk, hogy csak a költségvetés határozza meg egy csapat sikereit.”

A FOTA tagjai legutóbbi ülésükön arról tárgyaltak, hogy miként lehetne meghosszabbítani az RRA-ban foglaltakat egészen a 2017-es évad végéig, ám egyelőre nem született egyezség, éppen ezért a terv az, hogy még a szezonnyitó előtt újból összeül a szövetség.

A jelenlegi RRA 2012 végéig szól.

Maradj még, olvasd el ezeket is!

Kapcsolódó cikkek

Friss hírek

 

 

 

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!