A Red Bull már számított a motorhibára

A Red Bull Racing vezetése egy cseppet sem aggódik amiatt, hogy elfüstölt Mark Webber motorja a pénteki második edzés végéhez közeledve az Isztambul Parkban.


A Red Bull Racing vezetése egy cseppet sem aggódik amiatt, hogy elfüstölt Mark Webber motorja a pénteki második edzés végéhez közeledve az Isztambul Parkban.

Az ausztrál versenyző öt perccel a tréning vége előtt volt kénytelen leparkolni a pálya szélére a délután folyamán a török ringen, miután elfüstölt az autója hátuljában lévő Renault V8-as erőforrás.

Sokan egyből a tavalyi évre gondoltak, mikor a Red Bull a sorozatos motorproblémák miatt bukta el a bajnokságot, ám a csapat vezetője, Christian Horner gyorsan tiszta vizet öntött a pohárba, és kijelentette, számítottak a motorhibára.

„Mark motorja már élettartama végéhez közeledett” – mondta a szakember a riportereknek Isztambulban.

„Úgy gondolom, hogy 50km-rel a tervezett táv előtt adta meg magát, így ez nem zavarta meg a programját. Most az a fontos, hogy a Renault pontosan megértse, mi okozta a meghibásodást, de ez a motor már amúgy is élettartama végén járt.”

Horner elmondta, hogy a szóban forgó egység már 2000 kilométert teljesített, és egyébként is azt tervezték, hogy a mai két edzést követően kivonják a forgalomból, és többet már nem használják.

A tavalyi évhez hasonlóan, a versenyzők idén is nyolc egységet fogyaszthatnak el az évadban, és minden további extra egység beépítése egy automatikus 10 helyes rajtbüntetést von magával.

Maradj még, olvasd el ezeket is!

Kapcsolódó cikkek

Friss hírek

 

 

 

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!