Fotó: Scuderia Toro Rosso
HírekKiemelt

A Red Bull még nem írt alá szerződést a Hondával

Noha a Red Bull Forma-1-es csapata 1 héttel ezelőtt bejelentette, a következő 2 évben a Honda erőforrásaival vesz részt a világbajnoki küzdelmekben, valójában a felek még nem írták alá szerződésüket.

A Red Bull 12 év után szakít jelenlegi motorpartnerével, a Renault-val, a 2019-es és 2020-as szezonban pedig a tervek szerint a Honda erőforrásaival áll rajthoz.

Az osztrák istállónál azt mondják, meggyőződésük, hogy jó döntést hoztak.

Ennek ellenére a felek még nem írtak alá szerződést – csupán egy szándéknyilatkozatot arról, hogy közös utakon folytatják jövőre.

„Először csak egyeztettünk, majd eldöntöttük, hogy motorokkal látjuk el őket. A szerződés részleteiről most kezdünk majd el egyeztetni” – mondta Jamamoto Maszaszi, a Honda motorsport-igazgatója.

„A következő hónapokban kidolgozzuk majd a szerződés minden részletét.”

A Honda egyébként tavaly hasonló körülmények között állapodott meg a Sauberrel, az egyezségből azonban akkor kihátrált a Monisha Kaltenbornt váltó új csapatfőnök, Frederic Vasseur.

Bár a Red Bull és a Honda aláírtak egyfajta szándéknyilatkozatot, az energiaital-gyárosok még mindig kihátrálhatnak a megállapodásból. A Hondánál mindenesetre biztosak abban, ez nem fog megtörténni.

Jamamoto elárulta, a kulcsfontosságú meetinget Kanadában ejtették meg a Red Bull-lal, ahol prezentálták az új specifikációjú erőforrással kapcsolatban gyűjtött adatokat, melyek végül meggyőzték az energiaital-gyárosokat.

Szólj hozzá!
A Red Bull még nem írt alá szerződést a Hondával
Hamilton: Altat a Ferrari, nehéz lesz legyőzni Vettelt
Vandoorne pályafutása „legrosszabb péntekjén” van túl
Alonso: A szombati időjárás lehetőséget kínálhat nekünk
window.dataLayer.push({ 'event': 'ajaxSuccess' }); }