A Red Bull nem lesz gyári csapata a Hondának - F1VILÁG.HU

A Red Bull nem lesz gyári csapata a Hondának

HIRDETÉS
F1 Grand Prix of Singapore - Practice

Nem lesz gyári csapata a Hondának sem a Red Bull, sem a Toro Rosso 2019-ben – a japán gyártó szerint ugyanis a jelenlegi szabályrendszerben semmi értelme efféle jelzőkkel illeti partnereiket.

A Red Bull és a Honda kedden jelentették be, hogy 2019-ben szövetségre lépnek, így a következő két évben már az energiaital-gyárosok nagycsapata is a japánok erőforrásait használja a Forma-1-ben.

Bár sokan arra számítottak, a Red Bull Racing egyfajta gyári csapata lesz a Hondának – ahogy a McLaren volt 2015 és 2017 között –, Jamamoto Maszaszi, a japánok motorsport-igazgatója elárulta, ennek nem látják értelmét.

„Gyártói szempontból semmi értelme egyik vagy másik csapatot gyári csapatnak, vagy partnercsapatnak nevezni, mert a jelenlegi szabályok kikötik, hogy minden csapatunknak ugyanazt az erőforrást kell szállítanunk” – mondta a szakember.

„Ebben az értelemen ez a szerződés mindhárom felet egyenlő pozícióba emeli. Ahogy a Toro Rosso esetében, úgy a Red Bull részéről is őszinte tiszteletet éreztünk az egyeztetéseink során, melyek végül megállapodáshoz vezettek bennünket.”

„Nagyra értékeljük ezt a hozzáállást azok után, hogy látták, milyen nehéz időket éltünk meg az F1-ben az elmúlt három évben.”

A Honda visszatérése óta az idei Bahreini Nagydíjon legjobb eredményét érte el azzal, hogy Pierre Gasly a 4. helyen ért célba.

Jamamoto azt mondja, a Red Bull Racinggel kötött megállapodás „semmiben sem befolyásolja együttműködésüket a Toro Rossóval”, és a mai bejelentés nem változtat 2018-as céljaikon sem.

„Kölcsönös együttműködésre számítunk a csapatok és a Honda között a szabályok keretein belül. Nagyszerű eredmény volt a második versenyen elért 4. hely, de voltak hullámvölgyek utána. Ez egy nagyon érdekes idény a rajongók számára, illetve számunkra is, akik ebben a sportban dolgozunk, hiszen a középmezőnyben az eredmények nagyban függnek a beállításokon és a pályák karakterisztikáján.”

Hirdetés

„Most a fejlesztéseken dolgozunk, hogy még jobb eredményekért harcolhassunk az idei szezon hátralévő részében.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!