A Red Bull nem sürgeti az F-csatorna bevetését

A Red Bull Racing csapatfőnöke, Christian Horner elmondta, hogy csak abban az esetben viszik pályára új fejlesztésüket a három hét múlva megrendezésre kerülő Spanyol Nagydíjon, ha biztosak lesznek abban, hogy annak használata valóban előnyt jelent számukra.


A Red Bull Racing csapatfőnöke, Christian Horner elmondta, hogy csak abban az esetben viszik pályára új fejlesztésüket a három hét múlva megrendezésre kerülő Spanyol Nagydíjon, ha biztosak lesznek abban, hogy annak használata valóban előnyt jelent számukra.

A McLaren és a Sauber istállón kívül még egyik csapat sem használja a komplett rendszert, amely lehetővé teszi, hogy a pilóta menet közben csökkentse a hátsó szárny légellenállását, mellyel megnő az autó végsebessége az egyenesekben.

A Ferrari, a Mercedes, és a Williams is kipróbálta az elrendezés egyes elemeit a hétvégén Kínában, ám az említett csapatok fejlesztése passzív volt, a pilótafülkében ugyanis semmi nem volt, amivel hatást lehetett volna gyakorolni a rendszerre.

A Red Bull is gőzerővel dolgozik saját „csatornáján”, azonban Horner elmondta, hogy csak abban az esetben vetik be azt, ha az bizonyítottan komoly előnyt jelent számukra.

„Várjunk, és majd meglátjuk” – mondta a csapatfőnök az Autosportnak. „Mint minden komponenst, ezt is csak akkor fogjuk élesben bevetni, ha annak használata valóban előnyt jelent.”

„A srácok természetesen keményen dolgoznak a saját rendszerünkön, de semmit nem sürgetünk, csak akkor vetjük be az újításokat, ha azok tökéletesen funkcionálnak.”

Amennyiben az energiaital-gyárosok úgy döntenek, hogy nem használják azt Barcelonában, akkor nagy valószínűséggel csak a május végi Török Nagydíjon debütál a rendszer, hiszen a lassú monacói ringen semmit nem hoz a konyhára.

A Red Bull fiókcsapata, a Scuderia Toro Rosso vezetése viszont jelezte, hogy a közeljövőben biztosan nem foglalkoznak a rendszerrel, hiszen inkább más területekre fókuszálnak, melyek sokkal gyorsabb és látványosabb javulást eredményezhetnek.

„Ez olyan, mint mikor van tíz euróm és éhes vagyok, akkor inkább veszek két szendvicset, nem pedig három gramm kaviárt” – mondta a csapat technikai igazgatója, Giorgio Ascanelli az olasz Autosprint magazinnak.

„Talán öt hónap fejlesztés után látnánk némi javulást, azonban ez idő alatt sokkal többet tudunk javulni, ha az autó más területeit fejlesztjük. Ez egy olyan rendszer, ami nem jó azoknak a csapatoknak, melyek csak tavaly novemberben állították hadrendbe saját szélcsatornájukat.”

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!