A Red Bull versenyzőinek már a verseny reggelén szóltak, nehogy összetörjék egymást - F1VILÁG.HU

A Red Bull versenyzőinek már a verseny reggelén szóltak, nehogy összetörjék egymást

HIRDETÉS
Fotó: Red Bull Racing

A Red Bull Forma-1-es csapatát irányító Christian Horner elárulta, a vasárnapi Azeri Nagydíjat megelőzően is beszéltek arról versenyzőikkel, mennyire nem lenne jó, ha balesetbe keverednének egymással a versenyen.

Daniel Ricciardo és Max Verstappen a vasárnapi futam 40. körében ütköztek össze, a baleset következtében pedig mindketten feladták a küzdelmeket.

Christian Horner – és a versenybírók – szerint mindkét versenyző azonos mértékben volt felelős a történtekért: a csapatfőnök szerint Verstappennek és Ricciardónak tudnia kellene, hol a határ.

A szakember nemrég egy interjúban elárulta, még a verseny reggelén is szóba került, hogy nehogy ütközzenek egymással.

„Rengeteg alkalommal hosszasan beszéltünk erről. Még a verseny reggelén is szóba került, mert el akartuk kerülni azt a forgatókönyvet, amit a Force India versenyzői produkáltak a tavalyi versenyen. Mondtuk nekik, hogy engedjük versenyezni őket egymással, de legyenek szívesek helyet hagyni a másiknak” – mondta Horner.

„Sajnos nem így történt. Versenyzőink keményen versenyeztek, a határokat feszegették, de sajnos megtörtént ez a baleset. A barcelonai hétvége előtt újra átbeszéljük, viszont szeretnénk továbbra is engedni, hogy versenyezzenek egymással.”

„Ez egy versenybaleset volt, mindketten egyaránt benne voltak, nem lehet egyiket vagy a másikat hibáztatni.”

Horner csak legyintett a Mercedes-főnök Niki Lauda azon nyilatkozatára is, hogy egy ilyen esetben náluk a versenyzők fizetnék meg a károkat.

„Niki talán pénzorientáltabb, mint mások. Szerintem a legfontosabb, hogy mindketten felismerték, hogy ami történt, az elfogadhatatlan.”

Hirdetés

„Az F1 egy csapatsport, a pilóták is tagjai a csapatnak: felveszik az overallokat, beülnek az autóba, és 800, vagy annál is több csapattagot képviselnek. Szerintem mindketten fontos leckét tanultak ezúttal.”

Horner hozzátette, nem fontolgatták, hogy kihívják a bokszba Verstappent vagy Ricciardót, hogy eltakarítsák őket egymás útjából.

„Csapatként a legjobbat próbálod nyújtani, nem akarod büntetni egyik versenyzőt a másikkal szemben, szóval próbáltunk optimális stratégiát adni nekik.”

„Ideális esetben abban bíztunk, hogy jön a biztonsági autó a verseny utolsó negyedében, ultralágy gumikra váltunk, amivel elég sokáig el tudtunk menni – de az rémálmainkban sem került elő, hogy mi okozzuk a safety cart.”

A Red Bull csapatfőnöke elismerte, nem számítottak arra, hogy a kerékcserék alkalmával Verstappen megelőzi Ricciardót.

„Nyilván próbáltuk az elöl lévő autót preferálni a kiállásoknál, szóval Danielt hívtuk először, feltettük neki az új ultralágy gumikat, ami elméletben jobb volt a kivezető körön” – mondta.

„Szerintem Max profitált az egyik szektorban a DRS-ből, amit egy lekörözöttnek köszönhetően használhatott – az első szektorban legjobbját futotta meg. A középsőben azonos időt ment addigi legjobbjával, és egy erős utolsó szektort produkált. A kerékcseréik között 1 tized volt.”

„Daniel kivezető köre nyilván nem volt olyan jó, mint Maxé. Szóval megtörtént a helycsere.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!