A Red Bullnak dolgoznia kell KERS-rendszerén

A Red Bull Racing alakulatának tovább kell tökéletesítenie hibrid rendszerét, amennyiben a továbbiakban is a győzelmekért szeretnének harcolni: véli a gárda világbajnok versenyzője, Sebastian Vettel.


A Red Bull Racing alakulatának tovább kell tökéletesítenie hibrid rendszerét, amennyiben a továbbiakban is a győzelmekért szeretnének harcolni: véli a gárda világbajnok versenyzője, Sebastian Vettel.

Az osztrák csapatnak Spanyolországban ismét nehézségei akadtak a KERS-rendszerrel, ezúttal azonban nem Mark Webbert, hanem Sebastian Vettelt sújtották technikai problémák: a német versenyző már az időmérő utolsó szakaszában sem tudta használni a hibrid technológiát, a versenyen pedig hol működött, hol nem a rendszer.

Vettel ennek ellenére megszerezte idei negyedik diadalát Barcelonában, ám elmondta, nehéz versenye volt, és nemcsak a McLarenek, hanem a Ferrarik is feladták a leckét a hétvégén.

„Elég kemény verseny volt. Szerintem jól sikerült a rajtom, de nem értettem, Fernando [Alonso] honnan a fenéből jött. Mögülem rajtolt, körülbelül 16 méterrel hátrébbról, és az egyenes felénél már teljesen mellettem volt” – mondta Vettel.

„Aztán belülről támadta Markot, én kívülre húzódtam, szóval az első kör után vezette a versenyt. Nem tudtunk annyira közel kerülni, hogy kihasználjuk a DRS-t, szóval nem voltunk előnyben és nem tudtuk megelőzni őt, viszont a bokszkiállásnál átugrottuk.”

Vettel hozzátette, a futam közben meghibásodott KERS-rendszer is komoly hátrányt jelentett, így mindent megtesznek azért, hogy tovább javítsanak a technológia megbízhatóságán.

„Keményen dolgozunk rajta, és a srácokat is megdolgoztatjuk a gyárban. Láthatjuk a célegyenesben, milyen komoly haszna van. Amikor közölték velem 10 körrel a leintés előtt, hogy ne használjam a KERS-et, nos, nem ez volt az az üzenet, amelyben reménykedtem. Tudtam, hogy ez volt az, amire a McLaren várt.”

„Néhány körrel a vége előtt ismét működött a hibrid rendszer, ami elég hasznos volt.”

A Forma-1 mezőnyének nincs ideje a pihenésre, hétvégén már Monacóban kell bizonyítaniuk. Vettel bízik abban, tavalyhoz hasonlóan idén is versenyképesek lesznek az utcai versenypályán.

„A monacói egy teljesen egyedi pálya, és egyedülálló kihívást jelent egy versenyző számára” – magyarázta Vettel.

„Olyan keményen kell nyomni, mint egy szokványos pályán, ám a legkisebb hiba komoly büntetés lehet. A rajtpozíció nagyon fontos, és meghatározhatja a versenyed, mivel Monacóban meglehetősen trükkös az előzés. Emellett az időmérőn a forgalmat is nagy kihívás kezelni.”

„Jól teljesítettünk itt az elmúlt évben, szóval remélem, hogy ismét erősek lehetünk.”

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!