A Red Bullnak „stabilizálnia” kellett Verstappent - F1VILÁG.HU

A Red Bullnak „stabilizálnia” kellett Verstappent

HIRDETÉS
Fotó: Red Bull Racing

A Red Bull motorsport-tanácsadója, Dr. Helmut Marko Ausztriában elárulta, meg kellett találnia a módját annak, hogyan „stabilizálják” a szezon első felében hibát hibára halmozó Max Verstappent.

A holland rengeteg kritikát kapott az évad első versenyei után, hiszen nem volt olyan hétvége, hogy ne követett volna el kisebb-nagyobb hibákat.

A helyzet akkor hágott a tetőfokára, amikor Verstappen a Monacói Nagydíj 3. szabadedzésén teljesen szükségtelenül korlátnak csapta autóját – a baleset miatt nem tudott részt venni az időmérő edzésen, és a versenyen sem harcolhatott a győzelemért, miközben csapattársa, Daniel Ricciardo nyerni tudott.

Mostanra úgy tűnik, a Red Bull ifjú titánja összekapta magát, hiszen sorozatban két dobogós eredményt is szállított csapatának: Kanadában 3., Franciaországban 2. lett.

A Red Bull motorsport-tanácsadója, Helmut Marko a Motorsport.com kérdésére azt mondta, az elmúlt két versenyen végre azt láthattuk, hogy Verstappen fegyelmezetten, mégis gyorsan versenyzett, miután egy kicsit kevesebb kockázatot vállalt.

„A probléma az volt, hogy Max túl nagy nyomást helyezett magára. Hirtelen elkezdett hibázni egy olyan autóval, amellyel az élen harcolhat – ilyesmi tavaly nem fordult elő, amikor az autója nem volt ennyire jó.”

„Szóval minden lehetőséget számba vettünk: hogyan tudnánk stabilizálni Maxet? Az valójában véletlen egybeesés volt, mintsem tervezett akció, hogy Montrealban senki sem volt ott vele.”

„De most ez az a Max, akire számítunk. Franciaországban nagyszerű hétvégéje volt, nem hibázott egyet sem.”

Marko hozzátette, Verstappen magának okozott problémákat azzal, hogy „túl sokat akart” – például Monacóban, ahol minden edzésen ő volt a leggyorsabb, végül pedig összetörte autóját.

Hirdetés

„Ez pontosan az, amit meg kell tanulnia: nem nyerhetsz bajnokságot azzal, ha elöl vagy minden szabadedzésen. Másfelől viszont örülünk annak, hogy ennyire rakoncátlan. Könnyebb ugyanis lenyugtatni, mint felépíteni egy kevésbé gyors, vagy agresszív versenyzőt.”

Fotó: Red Bull Racing

A Red Bull tanácsadója szerint Verstappen már érzi, hogy mikor és mekkora kockázatot kell vállalnia.

„Az agresszivitása és küzdőszelleme miatt kiemelkedik. És ez az oka annak, hogy mindig kiálltam mellette.”

Marko rámutatott, a Red Bullnak kutya kötelessége támogatni Verstappent, amíg ennyire fiatal, és ennyire a figyelem középpontjában van.

„Ausztriában 18000 holland szurkol majd neki – vagy talán még több a franciaországi 2. helyezése után. Kultikus státusza van hazájában és Belgiumban. Ezzel 20 évesen megbirkózni nem könnyű feladat.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!