A Renault agresszív fejlesztési programba kezd

A Renault technikai igazgatója, Bob Bell elárulta, csapata agresszív fejlesztési programba kezd a szezon második felében, hogy a gyenge kezdés után visszavághasson ellenfeleinek. Mindezt azok után teszi a francia gárda, hogy Alonso ennek ellenkezőjére kérte őket.

A Renault technikai igazgatója, Bob Bell elárulta, csapata agresszív fejlesztési programba kezd a szezon második felében, hogy a gyenge kezdés után visszavághasson ellenfeleinek. Mindezt azok után teszi a francia gárda, hogy Alonso ennek ellenkezőjére kérte őket.

A francia gárda eddig mindössze kilenc pontot szerzett az idei évben – 16 ponttal kevesebbet, mint egy évvel korábban ilyenkor – és jelenleg a konstruktőrök bajnokságának hetedik helyén áll.

A Renault sztárversenyzője, Fernando Alonso az elmúlt héten kijelentette, csapatának meg kellene fontolnia, hogy figyelmét már a jövő évi modell fejlesztésére fordítsa, hogy minden a legnagyobb rendben menjen a 2009-es idényben, mikor számos új szabály kerül bevezetésre a Forma-1-ben.

Bell azonban elmondta, a Renault-nak egy igen agresszív fejlesztési programja van a szezon hátralévő részére. A szakember azt is hozzátette, hogy a csapat teljes mértékben meg volt elégedve az elmúlt versenyen mutatott teljesítményével, ugyanis Alonso annak ellenére is az élmezőnnyel tudott maradni, hogy sokkal nehezebb hétvégére számítottak.

“A kanadai szereplésünk is azt bizonyítja, hogy autónk szinte minden pályán megállja a helyét, így kiváló alapunk van ahhoz, hogy tovább fejlődjünk a szezon hátralévő részében” – mondta Bell.

“Tisztában vagyunk azzal, hogy nagyon keményen kell dolgoznunk, ha tovább akarunk javulni, azonban egy igen agresszív fejlesztési programunk van a szezon hátralévő részére, és biztos vagyok benne, hogy minden rendben lesz.”

“Nyilvánvalóan hatalmas a feszültség a csapaton belül, hogy kiváló teljesítményünket nem tudjuk pontokra váltani. Azonban erőt merítünk abból, hogy autónk versenyképesnek tűnik, és van egy kiváló versenyzőnk Fernando Alonso személyében. Csakis arra kell összpontosítanunk, hogy ne lankadjon a figyelmünk, és tovább tudjuk fejleszteni az idei autót.”

Bell továbbá azt is elmondta, csapata számos új elemet bevet a hétvégén megrendezésre kerülő hazai versenyén, a Francia Nagydíjon.

“Számos új fejlesztés bekerül az autóba, melyeket már a múlt heti barcelonai teszten kipróbáltunk” – magyarázta. “Aerodinamikai újítások lesznek az első szárnyon, ahogy az autó hátuljára is felkerül néhány új megoldás, és a felfüggesztésen is változtattunk. Véleményünk szerint meggyőző lesz a javítócsomag, melytől mindenképpen előrelépést várunk.”

Maradj még, olvasd el ezeket is!

Kapcsolódó cikkek

Friss hírek

 

 

 

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!