A Renault csalódott a szezonkezdés miatt

A Renault főmérnöke, Pat Symonds csalódottságának adott hangot a szezon első négy versenyét követően, ugyanis elmondása szerint sokkal többre számított, miután csapata kiváló formában fejezte be a tavalyi évet.

A Renault főmérnöke, Pat Symonds csalódottságának adott hangot a szezon első négy versenyét követően, ugyanis elmondása szerint sokkal többre számított, miután csapata kiváló formában fejezte be a tavalyi évet.

A francia gárda magabiztosan várta az idei évet, mert Fernando Alonso két győzelmet is aratott a tavalyi év utolsó versenyein, ami arra engedte következtetni a vezetőséget, hogy jó irányba haladnak a fejlesztések.

Mindezek ellenére már a téli tesztek utolsó állomásain sejteni lehetett, hogy az R29 nem hozza majd azokat az eredményeket, amiket korábban vártak tőle, ami be is igazolódott, hiszen a csapat mindössze öt pontot szerzett az első négy futamon.

“Csalódott vagyok a szezonkezdésünk miatt” – mondta Symonds. “Természetesen mindnyájan tisztában voltunk azzal, hogy a téli teszteken látottak alapján nem lehet messzemenő következtetéseket levonni, ám mikor megérkeztünk Melbourne-be, úgy éreztük, hogy előrébb leszünk a mezőnyben.”

“Azonban lenyűgözött az, ahogy a csapat reagált a történtekre, és felismerte, miként kell dolgoznia ahhoz, hogy ismét versenyképes legyen, különösen azt követően, hogy tisztázásra kerültek a diffúzor körüli szabályok. Mindezt az is jól bizonyítja, hogy már az ítéletet követő versenyen felkerült az új elrendezés az egyik autónkra Kínában.”

“Szóval csalódást okozott a szezonkezdés, azonban a csapat jó irányba halad, és eddig folyamatos fejlődést mutatott az első négy versenyen, így azt kell mondanom, még rengeteg van bennünk” – magyarázta a szakember.

Riválisaihoz hasonlóan, a Renault is komoly újításokkal érkezik az európai szezon első futamának helyet adó Barcelonába, ahol többek között pályára viszi továbbfejlesztett duplafedelű diffúzorát.

“Az egész csapat nagyon keményen dolgozott a fejlesztéseken, és az a diffúzor illetve fenéklemez, amit Kíníában bevetettünk, csak az első lépés volt, még számos új verziót fogunk pályára vinni a szezon folyamán, melyek közül az elsőt, reményeink szerint már hétvégén pályára vihetjük Barcelonában” – folytatta Symonds.

“Továbbá egy új kerékborítást is bemutatunk, felkerül az autóra egy új hátsó szárny, valamint komolyabb designmódosítások is érkeznek, hogy megnöveljük a leszorító erőt. Emellett kisebb aerodinamikai elemeket is bemutatunk versenyről versenyre.”

“Mindezek fényében, nem lehet meglepő, hogy teljesítménybeli előrelépést várunk a hétvégén Barcelonában” – tette hozzá a szakember, aki bízik abban, hogy csapata végre harcban szállhat ellenfeleivel.

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!