A Renault csalódott idei autójában - F1VILÁG.HU

A Renault csalódott idei autójában

HIRDETÉS

A Renault főmérnöke, Pat Symonds elárulta, csapata idei versenygépének teljesítménye korántsem olyan jó, mint ahogy azt várták, pedig elmondása szerint hatalmas fejlődést értek el a téli teszteken.

A Renault főmérnöke, Pat Symonds elárulta, csapata idei versenygépének teljesítménye korántsem olyan jó, mint ahogy azt várták, pedig elmondása szerint hatalmas fejlődést értek el a téli teszteken.

Azt követően, hogy 2005-ben és 2006-ban megnyerte a bajnokságot, a francia alakulat borzalmasan teljesített a 2007-es idényben, így már korán megkezdte a felkészülést az idei évre.

Mindezek ellenére, a Renault képtelen volt felvenni a versenyt az élmezőnnyel az első három versenyen és jelenleg 6 pontjával csak a hatodik helyen áll a konstruktőrök versenyében.

Symonds elmondta, hogy bár nincsenek komolyabb problémái az R28-as modellnek, egyelőre nem sikerült kihozniuk belőle azt a sebességet, amiben bíztak.

“Az első jelek arra utaltak, hogy nincs különösebb probléma az autóval, mindössze az aerodinamikai hatékonyságán kell javítanunk, hogy jobb legyen a vezethetősége” – mondta Symonds az Autosportnak. “Tehát nincsen probléma az autóval, mindössze annyi van, hogy nem sikerült elérnünk azt a szintet, amellyel az élen lehetnénk.”

Bár Fernando Alonso a nagyok kiesésének köszönhetően az előkelő negyedik helyen végzett a szezonnyitó Ausztrál Nagydíjon, Malajziában a nyolcadik, míg Bahreinben csak a tizedik pozícióban landolt. Symonds bevallotta, csapata sokkal többre számított a szezon kezdete előtt.

“A tavalyi autó fejlesztését már augusztusban befejeztük és teljes erőnkkel az idei modellre koncentráltunk, mert tudtuk, hogy minél előbb meg kell oldanunk a problémákat, ha nem akarunk komoly hátrányba kerülni.”

“Éppen ezért igen agresszív célokat tűztünk ki magunk elé a fejlesztések terén. Sajnos ezeket nem sikerült maradéktalanul teljesítenünk, azonban mindenképpen javult a teljesítményünk, komolyabb előrelépést sikerült elérnünk, mint egy átlagos felkészülési időszakban.”

A Renault számos újítást mutatott be az e heti teszteknek helyet adó Barcelonában, melyektől komoly előrelépést várt. Symonds azonban úgy gondolja, nem sikerült előrébb kerülniük a mezőnyben, ugyanis riválisaik sem tétlenkedtek.

“Mind az aerodinamika, mind a karosszéria terén sikerült javulást elérnünk, de úgy gondolom, hogy a többi tíz csapat is pontosan ugyanezt elmondhatja magáról. Még néhány igen érdekes karosszériaelemmel készülünk a következő versenyekre, melyek további javulást hozhatnak, ám nem számítunk különösebb áttörésre” – mondta a brit szakember, aki tisztában van azzal, hogy csapatának nagyon nehéz lesz eldöntenie, mikor függessze fel a 2008-as autó fejlesztését, és koncentráljon a 2009-es modellre.

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!