A Renault feltámasztaná tehetségkutató programját - F1VILÁG.HU

A Renault feltámasztaná tehetségkutató programját

HIRDETÉS

A Renault csapatfőnöke, Eric Boullier elárulta, hogy tervei között szerepel a francia alakulat tehetségkutató programjának újraindítása, és erre már a következő szezonban jó esélyt lát.


A Renault csapatfőnöke, Eric Boullier elárulta, hogy tervei között szerepel a francia alakulat tehetségkutató programjának újraindítása, és erre már a következő szezonban jó esélyt lát.

A program teljesen független lenne a Gravity Sports Management sémájától, amit szintén Boullier futtat, és a tervek szerint az első évben három-négy versenyzővel indítana, ám a szakember megerősítette, hogy egyelőre még egyetlen pilóta sincs leigazolva.

A tehetségek a szezon során több alkalommal is tesztelhetnének különböző helyszíneken, amihez a Renault F1 Team egy korábbi forma-1-es versenygépet tartana fent.

„Ez egyfajta lehetőséget biztosítana számukra, hogy időt töltsenek a csapattal, így megérhetik, hogy miként is zajlik a munka, illetve mennyire is összetett valójában a Forma-1” – moondta Boullier az e heti Autosport magazinban.

„Természetesen szükség lenne arra, hogy a GP2-ben, vagy a Világsorozatban versenyezzenek emellett, azonban lehetőséget kapnának forma-1-es versenygépek tesztelésére.”

A Renault először 2002-ben indította útjára tehetségkutató programját, és olyan versenyzőket fedezett fel, mint Robert Kubica, Heikki Kovalainen, Lucas di Grassi, és Romain Grosjean.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!