A Renault hivatalosan is bemutatta az R28-at - F1VILÁG.HU

A Renault hivatalosan is bemutatta az R28-at

HIRDETÉS

A Renault csütörtökön hivatalosan is lerántotta a leplet vadonatúj versenyautójáról a francia fővárosban, Párizsban megrendezett nagyszabású bemutatóján, amin közel 600 meghívott vendég vett részt.

A Renault csütörtökön hivatalosan is lerántotta a leplet vadonatúj versenyautójáról a francia fővárosban, Párizsban megrendezett nagyszabású bemutatóján, amin közel 600 meghívott vendég vett részt.

Az új autó, melyet a csapat már a múlt héten pályára küldött a spanyolországi Valenciában, ugyanolyan színekben pompázik, mint tavaly, ami nem meglepő, mert továbbra is az ING a Renault főtámogatója.

Azt követően, hogy két bajnoki címet is szerzett a Forma-1-ben, a francia gárda borzalmasan gyenge szezont teljesített a tavalyi évben, és egy dobogós helyezésével – a McLaren kizárását követően – csak a harmadik helyen végzett a konstruktőrök versenyében.

A vezetőség abban bízik, hogy az R28 meghozza a várt sikert és a Renault visszatérhet a mezőny élére az idei évben.

“Bízunk benne, hogy a Renault visszatérhet normális pozíciójába, és a mezőny élén harcolhat” – mondta az F1-es csapat elnöke, Bernard Rey. “A csapat ezt a célt tűzte ki magának az idei évre az új autóval. Ami a technikai oldalt illeti, mindenki nagyon keményen dolgozott, hogy megoldást találjunk mindazokra a problémákra, amelyek a tavalyi évben hátráltattak minket.”

“A versenyzői fronton Fernando Alonso visszatérése komoly lendületet adott. Mindenki optimista a csapaton belül” – tette hozzá az elnök.

Azt követően, hogy egy évet lehúzott a McLarennél, Alonso visszatért egykori csapatához, ahol az újonc Nelsinho Piquet lesz a márkatársa, aki a tavalyi évben a tesztpilótai feladatokat látta el.

A Renault technikai igazgatója, Bob Bell is megerősítette, a mérnökök minden eddiginél keményebben dolgoztak azon, hogy megoldást találjanak azokra a problémákra, amelyek a tavalyi évben hátráltatták őket.

“A 2007-es egy igen gyenge év volt számunkra” – mondta Bell. “A csapaton belül és azon kívül is nagyok az elvárások a 2008-as idényre nézve, és csakis rajtunk múlik, hogy versenyképes autót tudunk-e biztosítsítani pilótáinknak. A tavalyi problémákat magunk mögött hagytuk, és újonnan szerzett tudásunkat és tapasztalatainkat már felhasználtuk az új autó tervezésekor.”

“A csapat minden területen keményen dolgozott, különösen az aerodinamikán. Az autó eleje különös figyelmet érdemel, egy új első szárnyat és felfüggesztést kapott. A hátsó részét is komolyan átalakítottuk. Az autó megbízható volt az első teszteken, és a teljesítménye is folyamatosan javult a múlt héten. Biztosak vagyunk benne, hogy a szélcsatornában látottak megmutatkoznak majd a pályán is.”

Hirdetés

Képek a galériában

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!