A Renault készen áll felszámolni f1-es csapatát - F1VILÁG.HU

A Renault készen áll felszámolni f1-es csapatát

Francia lapértesülések szerint a Renault hetek óta azon dolgozik, hogy kitalálja, miként tudná a legegyszerűbben és a számára legkedvezőbben felszámolni forma-1-es csapatát, jóllehet motorjaival továbbra is ellátná partnereit.

Francia lapértesülések szerint a Renault hetek óta azon dolgozik, hogy kitalálja, miként tudná a legegyszerűbben és a számára legkedvezőbben felszámolni forma-1-es csapatát, jóllehet motorjaival továbbra is ellátná partnereit.

A L’Equipe értesülései szerint a Renault elnöke, Carlos Ghosn készen áll arra, hogy eladja a francia alakulatot, méghozzá nem másnak, mint a David Richards vezette Prodrive-nak, aki eredetileg nevezett is a jövő évi bajnokságra.

Ghosn az elmúlt hetekben többször is kritizálta a Forma-1-et, sőt legutóbbi interjújában azt is kijelentette, hogy a vállalat számára nem is olyan fontos a sportág, és sokkal inkább a közúti autóik fejlesztésére, a környezettudatos illetve a fenntartható fejlődésre kell fókuszálniuk.

A francia lap úgy tudja, hogy Ghosn a Renault Sport elnökét, Bernard Rey-t kérte meg arra, hogy készítsen tanulmányt arról, hogy miként tudnának a lehető legegyszerűbb módon kivonulni a királykategóriából.

Ezt a feltételezést erősíti az is, hogy Ghosn az elmúlt időben többször is találkozott a Forma-1 kereskedelmi jogait igazgató Bernie Ecclestone-nal, akivel minden bizonnyal erről a témáról is beszélgettek.

Richards közben Abu Dhabiba látogatott, vélhetően jól tejelő befektetők után kutatva. A brit szakember, aki korábban a Honda Racing csapatvezetőjeként tevékenykedett, nemrég elmondta, hogy szívesen visszatérne a Forma-1-be.

A költségcsökkentő szabályok bevezetésével pedig talán a mostani lenne a legjobb időszak a visszatérésre, hiszen a csapatoknak egyre kevesebb szakembert szabad alkalmazniuk, és a versenyeken jelenlévő személyzet létszámát is drasztikusan csökkentik a jövőben.

A L’Equipe értesülései szerint Richards mögött egy másodvonalbeli autógyártó áll, amely a Forma-1-ben való részvétellel szeretné növelni eladásait a jövőben.

Bár a szóban forgó autógyártóról semmit nem lehet tudni, nem lenne meglepő, ha egy koreai vállalat érdeklődne a sportág iránt, miután jövőre már Korea is rendez forma-1-es versenyt.

Richards számára az is ösztönző lehet, hogy a Renault F1 felvásárlásával eladhatná banbury-i gyárát, és egy sokkal nagyobb, modernebb létesítménybe költözhetne.

Hirdetés

Ami pedig a motorkérdést illeti, a Renault jövőre is szívesen ellátja a mezőny egységeivel, és ezt egészen 2012 végéig megteheti, ugyanis csak azt követően kerül bevezetésre az új motorformula.

A Renault döntése a Red Bull Racinget is érinti, mert az energiaital-gyárosok egyelőre még nem nevezték meg jövő évi motorszállítójukat, jóllehet az FIA által hétfőn kiadott nevezési lista alapján maradnak a franciák erőforrásainál.

Az elmúlt egy évben három autógyártó – Honda, BMW, Toyota – is elhagyta a Forma-1-et, a Renault kiszállásával pedig csak a Ferrarinak, és a Mercedesnek lenne gyári csapata a jövőben.

A francia autógyártó zsinórban két világbajnoki címet szerzett 2005-ben és 2006-ban, ám azóta képtelen visszatérni az “élvonalba”.

Az idei év második felében pedig minden eddiginél nehezebb helyzetbe került, hiszen a szingapúri csalásügy miatt elhagyja névadó főszponzora, az ING, mellyel rengeteg pénzt bukott, arról nem is beszélve, hogy elvesztette vezető pilótáját, Fernando Alonsót, aki a Ferrarinál folytatja jövőre.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!