A Renault készen áll lehajrázni a Toyotát

A kétszeres világbajnok, Fernando Alonso úgy gondolja, hogy a Renault képes lesz befogni a Toyotát és megszerezheti a negyedik helyet a konstruktőrök versenyében, miután újabb pontokat faragott hátrányából a Belga Nagydíjon.

A kétszeres világbajnok, Fernando Alonso úgy gondolja, hogy a Renault képes lesz befogni a Toyotát és megszerezheti a negyedik helyet a konstruktőrök versenyében, miután újabb pontokat faragott hátrányából a Belga Nagydíjon.

Alonso a negyedik helyen fejezte be a hétvégi versenyt, ahol a Toyota igencsak gyengén szerepelt, és versenyzői egyetlen pontot sem szereztek, mellyel a Renault megfelezte, és öt pontra csökkentette lemaradását a japánokkal szemben.

“Továbbra is az a célunk, hogy megszerezzük a konstruktőri negyedik helyet, és készen állok arra, hogy mindent megtegyek annak érdekében, hogy segítsek a csapatnak ebben” – mondta Alonso.

“A csata már a szezon eleje óta nagyon szoros, és minden egyes pont roppant fontos lesz a bajnokság végén. Öt ponttal vagyunk lemaradva a Toyotától, öt futammal a szezon vége előtt, így azt gondolom, hogy elérhetjük célunkat.”

Bár az R28-as modell gyenge végsebessége gondot okozhat a csapat számára Monzában, a Renault technikai igazgatója, Bob Bell úgy érzi, hogy a belga futamon mutatott teljesítményük reményt adhat arra, hogy sikerülhet megverniük a Toyotát az idei bajnokságban.

“Természetesen tisztában vagyunk azzal, hogy mennyire nehéz pontokat szerezni jelen pillanatban” – mondta a szakember. “A McLaren és a Ferrari egyértelműen előttünk van, így ha jó napot fognak ki, akkor már nem sok pont marad. Még az öt pontos hátrányt sem könnyű ledolgozni, azonban bízunk benne, hogy a Toyota előtt végezhetünk az utolsó öt versenyen, és megszerezhetjük a negyedik helyet a konstruktőrök versenyében.”

Bell azt is hozzátette, hogy Nelsinho Piquet-nek is jobban kell teljesítenie, hogy ő is pontokhoz segítse csapatát a szezon hátralévő részében.

“Piquet-nek vissza kell vágnia, és mielőbb maga mögött kell tudnia ezt a versenyt. Monza egy olyan pálya, amit jól ismer, és tesztelt is a helyszínen néhány hete, ami megkönnyíthette felkészülését. Bízunk benne, hogy ő is pontokat tud hozni a csapatnak, mert egy ilyen szoros bajnokságban mindkét versenyző pontjaira szükség van.”

A Renault még néhány újítással készül az idei évre, aztán pedig hamarosan minden erőforrását a jövő évi versenygép továbbfejlesztésére mozgósítja.

“A szezon ezen szakaszában már gőzerővel készülünk a 2009-es bajnokságra, bár további újítások várhatók Szingapúrban” – magyarázta Bell. “Aztán pedig eldöntjük, van-e értelme tovább folytatni az R28-as fejlesztését, ugyanis tisztában vagyunk azzal, hogy energiánk nagyobb részét már az R29-es modellre kell fordítanunk.”

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!