A Renault két héten belül dönt felállásáról - F1VILÁG.HU

A Renault két héten belül dönt felállásáról

HIRDETÉS

A Renault csapatfőnöke, Eric Boullier megerősítette, hogy két héten belül döntést hoznak jövő évi versenyzői felállásukról, jóllehet egyelőre még többen pályáznak Robert Kubica továbbra is betöltetlen helyére.


A Renault csapatfőnöke, Eric Boullier megerősítette, hogy két héten belül döntést hoznak jövő évi versenyzői felállásukról, jóllehet egyelőre még többen pályáznak Robert Kubica továbbra is betöltetlen helyére.

Az angol színekben futó alakulat a héten tudta meg, hogy az év elején súlyos rali-balesetet szenvedett Kubica nem fog tudni rajthoz állni a következő szezon elején, ami azt is jelenti, hogy sürgősen helyettest kell találnia a csapatnak.

Boullier elmondta, hogy számos versenyző van a listájukon, mint Romain Grosjean, Bruno Senna, Kimi Raikkönen, Adrian Sutil és Heikki Kovalainen – jóllehet utóbbit szerződés köt a Team Lotushoz, ám azt minden bizonnyal ki lehet vásárolni, ha arra kerül a sor.

„Hosszú ideje beszélgetünk számos versenyzővel, és volt időnk erre Robert miatt, mivel vártuk a híreket róla, ám most már a testület kezében a döntés” – mondta a szakember Brazíliában.

„Több stratégiánk van, más-más versenyzőkkel. Napok kérdése kellene, hogy legyen az ügy, de a jövő héten, legkésőbb az azt követőn döntést kell hoznunk, mert kifutunk az időből.”

Arra a kérdésre, hogy Raikkönen komoly esélyes-e az üresen álló ülésre, Boullier így felelt: „Kimi egy lehetséges út… igen, ha ezt akarják hallani. De a lista nagyon hosszú, sőt olyan versenyzők is vannak rajta, akiket szerződés köt máshova, jóllehet vannak kibúvóik.”

A csapatfőnök továbbá azt is megerősítette, hogy Rubens Barrichello is megkereste az elmúlt időben, ám azt mondta a brazil versenyzőnek, hogy ne nagyon számítson semmire, azaz igen kicsi a valószínűsége, hogy ő lesz a befutó, ha elveszítené munkáját a Williamsnél.

Boullier hamarosan találkozni fog Kubica menedzserével, Daniele Morellivel, hogy megtudja, mik a tervei a lengyel pilótának hosszú távon. Egyes források szerint ugyanis Kubica már előrehaladott tárgyalásban áll a Ferrarival 2013-ra.

„Tudnom kell, hogy mik a szándékai. Nem szívesen adnék neki autót egy tesztre, ha már most aláírta opciós szerződését máshova 2013-ra” – tette hozzá a szakember.

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!