A Renault már a 2017-es autóra fókuszál - F1VILÁG.HU

A Renault már a 2017-es autóra fókuszál

HIRDETÉS

Idén nem fogja megváltani a világot, így jobbára már a 2017-es versenyautó fejlesztésére fókuszál a Renault – ezt Kevin Magnussen, a francia istálló versenyzője árulta el Bakuban.


Idén nem fogja megváltani a világot, így jobbára már a 2017-es versenyautó fejlesztésére fókuszál a Renault – ezt Kevin Magnussen, a francia istálló versenyzője árulta el Bakuban.

A Forma-1-ben idén már újra gyári csapatként szereplő Renault az évad első felében kiábrándító eredményeket ért el, az istálló csupán Szocsiban tudott pontot szerezni Magnussen hetedik helye révén.

Miután a csapatnál belátták, idén nem sok esélyük van a jó szereplésre, nagyrészt már a 2017-es versenyautó fejlesztésén dolgoznak.

„Igen, a legnagyobb figyelmet már a következő autónak szenteljük. Vannak persze dolgok, melyeket idén és jövőre is lehet használni, amikről már idén is lehet tanulni” – mondta Magnussen.

„Szóval sok alkatrész – főleg mechanikai dolgok – felkerülnek az idei autóra is, úgyhogy lesznek azért újítások. De kétlem, hogy meg fogjuk váltani a világot idén.”

„Remélhetőleg az idei év, illetve a következő évek a felzárkózásról szólnak majd. Lesznek szabályváltozások jövőre, ezekre mindenkinek oda kell figyelni.”

Magnussen elismerte, frusztráló, hogy nincs versenyképes autója, ám biztos benne, hogy a jövőben lesz majd esélye a győzelemre.

„Idén egyáltalán nem vagyunk versenyben, úgyhogy örülök annak, hogy egyáltalán itt lehetek. De nem titok, hogy nagyon frusztráló a helyzet. Utálom látni, ahogy mások nyernek. Én akarok győzni! Szóval nagyon frusztráló.”

„De nagyon hiszek abban, hogy egy szép napon győztes helyzetben leszek, és mindent megteszek azért, hogy ez megtörténjen.”

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!